Kedves Olvasó!
Fontos dologra kell kérnünk Önt: Ne OLVASSA ezt a könyvet!

Futó Károly atya írása ugyanis nem „olvasnivaló”. Ha valaki csak úgy nekiülne, bizonyára akkor is élvezetes órákat szerezne magának – de nem ez a célunk. Azt szeretnénk, ha ez a kötet legalább két hétig kísérné önt, igazi hétköznapi lelkigyakorlatként, hogy lélekben megerősödjön, megújuljon.

Karcsi bácsi hitünk és életünk minden lényeges kérdését érinti, és egészen egyszerű szavakkal mondja el a legnehezebb dolgokat is; mindenki megérti, aki nyitott szívvel hallgatja.

„A szeretetnek az a lényege, hogy nem azért teszünk meg valamit, mert a másik megérdemli, hanem mert Isten szeretni küldött minket. Ha megtanuljuk az Ő szemével látni egymást, fontos lesz nekünk a másik ember. Amikor a többiek boldogságára törekszünk, megvalósítjuk az Ő akaratát – és magunk is boldogok leszünk.”

Nem azért kell szentnek lennünk, hogy tiszteljenek bennünket, és felvegyenek a naptárba, hanem hogy Isten elégedett legyen velünk.

Ő az a nélkülözhetetlen, egyedülállóan fontos személy az életünkben, akit nem kerülhetünk el, és nem iktathatunk ki. Miatta létezünk! Úgy van jelen mindennapjainkban, mint a varrógép alsó szála: összefonódik a felsővel, összetartja az anyagot amit megvarrnak. Mi csak a fölső szál vagyunk. Amit mondunk, teszünk, jól látható, de ami valójában összetartja az életünket, az az „alsó szál” – a gondviselés, a kegyelem titokzatos befolyása. Rosszul tájékozott emberek úgy nevezik ezt a rejtett erőt: véletlen, pech vagy szerencse. Nincsen szerencse, nincsen pech, nincsen véletlen! Csak mi nem ismerjük az adott helyzet előzményeit, ezért meglep bennünket, hogy pont akkor jött az autóbusz, amikor kellett, különben elkéstünk volna. Számos ilyen eset adódik az életünkben, s ezekre rámondjuk, hogy szerencse. Valójában mindig Isten tudtával történnek ezek a dolgok, hiszen a hajunk szála sem görbülhet meg anélkül, hogy Ő ne tudna róla – az autóbusz sem érkezhet meg időben, segítséget sem kapunk, csak ha Ő akarja.

[…]

A lelkierő is nagyon fontos ajándék. A mai ember gyáva, gyönge, elpuhult, hozzászokott a kényelemhez. Ha valamilyen baj éri – haláleset, betegség –, könnyen összeomlik, nem tud vigasztalódni, öngyilkosságon töri a fejét. A Szentlélek Úristen adhatja meg ilyenkor az erőt.

A jámborság a vallásosság adománya, Istenhez, az imához, a lelki dolgokhoz való érzék. Aki ezt megkapja, az szereti olvasni a Szentírást, a szentek életét, és ez nagy ajándék, mert sok jót meríthet belőle.

Az istenfélelem nem azt jelenti, hogy rettegünk Tőle, hanem hogy annak látjuk Őt – Aki. Ne nevetséget, oktalan elképzelésünk legyen Róla! Az emberek sokszor úgy beszélnek Istenről, mint egy biztonsági szelepről: ha baj van, majd Ő segít. – Igen, Isten mindig segít, ha alkalmasak vagyunk rá, és kérjük. Ám tudnunk kell, hogy Ő nem eszköz, hanem hatalmas, megközelíthetetlen fölségű Valaki, és nem vethetjük alá saját szűkös fogalomrendszerünknek! Beszélni is csak átvitt értelemben tudunk Róla, mert tartalmilag nem tudjuk kimeríteni az Ő gazdagságát, hiszen az egyszerűen fölfoghatatlan számunkra. Aki ezt tisztán látja, az féli Őt.