Ez a könyv egy alapmű. Minden plébániai könyvtárban meg kell, hogy legyen. Nem másról szól, mint az Oltáriszentség szeretetének történetéről az elmúlt kétezer év folyamán. Arról a csodáról, hogy az Eucharisztia hogyan érintette meg azok szívét, akik mélyen hittek benne. A szentek életében különösképpen tükröződik az a titok, hogy az Anyaszentegyházban milyen nagy jelentőségű az Eucharisztia tisztelete. Érdemes megfigyelni, hogy azon a plébánián, ahol növekedett az Oltáriszentség tisztelete, megújult a hitélet. Ma is nagy szükség van erre, főkén Európában.

A katolikus keresztény ember életében az elsőáldozás az a fordulópont, ami elindítja azt a felismerést, hogy a templom nem egy üres épület, hanem ott Valaki vár, Valaki szeret, Valaki táplálni, erősíteni akar. Az egyéni buzgalomtól függően a hit növekedésével mutatkozik meg az, hogy ez a kezdeti áhítat tud-e emberformáló, szívet felemelő, életet alakító ajándékká lenni. Ezekkel a gondolatokkal ajánlja a könyvet Katona István atya.

Nagy Szent Gertrúd néhány átélt látomásának ecsetelésében kifejezésre juttatja mély hitbeli meggyőződését arról, hogy Krisztus a Szent Eucharisztiában valóságosan jelen van. A Szent Eucharisztiáról szóló fejtegetéseiben azonban a fő hangsúlyt e szent szentség vételére helyezi. Itt világosan érvényre jut az Oltáriszentségbe vetett élő hite, mind abban, amit a szentáldozásra való készülődésről, mind abban, amit annak hatásairól ír.

„ Az isteni szeretet követe” című harmadik könyvében a 17. fejezet ezt a címet viseli: „A Krisztus Testének vételére való előkészületről.” Itt ezt közlik velünk Szent Gertrúdról:
„ Egyszer, amikor éppen áldozásra készülődve többeket látott, akik különböző okokból ebben akadályozva voltak, a szív legbensőségesebb örömével így szólt az Úrhoz: ’ Köszönöm Neked, ó Istenem, hogy olyan állapotba vezettél, ahol sem a rokonaim, sem más okok nem akadályozhatnak a Te oly boldogító lakomád élvezetében. ’ Erre az Úr szeretetének szokott édességével ezt válaszolta neki: ’ Ahogy vallomásod szerint nincs semmi, ami téged Tőlem visszatartana, úgy tudd meg, hogy nincs semmi sem az égben, sem a földön, ami Engem akadályozhatna abban, hogy az én isteni Szívem legmagasztosabb öröme szerint neked jót tegyek!”

[…]

Szalézi Szent Ferenc
(† 1622. december 27.)
A szeretetre méltó genfi püspök, aki csak egyszer – lóhátról és aggodalommal telt szívvel – látta püspöki városát, amely egykor Kálvin városa volt, ma pedig az Egyházak Világtanácsának városa, három okból eucharisztikus szent: 1. személyes eucharisztikus jámborsága miatt ; 2. sikeres chablais-i missziós tevékenysége miatt, ahol több ezer kálvinitával újra megértette a katolikus Eucharisztia-tanítást; és 3. azon buzgósága miatt, amellyel a gyakori áldozás mellett fáradozott egy olyan korban, ahol a janzenizmus kérlelhetetlen szigorral ellenkezőjéért harcolt.