A nők feladata, hogy segítsenek a férfiaknak megtalálni helyüket férfiként, apaként, vezetőként. E szerepek – valljuk meg – meglehetősen felhígultak, olyannyira, hogy számos otthonban találkozunk olyan férfiakkal, akik nem igazán állnak készen arra, hogy megoldják a nehéz helyzeteket és oltalmazzák a család egyensúlyát.

A férfiak hiányosságai gyakran összefüggésben állnak a nők hiányosságaival – s a kettő egymást táplálja. Ezt a visszásságot azonban meg lehet szüntetni némi bölcsességgel, tapasztalattal, tettrekészséggel.

A szerző korszerű szellemben, ragyogó stílusban, gyakran humorral fűszerezve vezeti a házastársakat az együtt maradás értelméhez, miközben a keresztény családmodellt vállaló és felvállaló bátorságra buzdít.

Manapság azonban a felnőttek, mivel nincsenek felkészülve a gyerekek befogadására, mivel ők sem kaptak nevelési irányelveket, engedik, hogy kedvük szerint sodródjanak; az pedig tudható, hogy a gyerek addig megy, ameddig engedik; végül pedig mindent elfoglal, ha nem késztetik megállásra. Az hogy a nevelési irányelveket az utódokkal együtt határozzuk meg, nemcsak hogy nem szükséges, hanem kimondottan kerülendő. Csak így készíthetjük fel őket életük első szakaszában a harcra, ami felnőttkorukban vár rájuk: a lelki küzdelemre, a bűnnel való szembeszállásra.

Hallott már valaki ilyesmit egy gyerektől: „Elég volt a tévézésből, azt hiszem, inkább elvonulok az ágyamba, és olvasom egy kicsit Quintus Horatius Flaccus Összes műveit”? Van olyan gyerek, aki képes azt mondani drog befolyása nélkül: „Nem, drága szüleim, kérlek, ma ne vegyetek nekem még egy doboz legót. Maradjunk a józan észnél: inkább összeszedem a fantáziámat, és építek valamit abból, amim van”? Ha ismertek ilyet, mutassátok be nekem is! Bármikor felhívhattok, akár nappal, akár éjjel (tréfáskodók kíméljenek!).