Egy őskeresztény kislányból  hogy hitét – megtarthassa – vértanú lesz tizenhárom esztendős korában. A kislány- akit sebtiben eltemetnek egy katakombában – egy görög sziget királyának a leánya, nevét terrakotta táblára vésik, és kínzóeszközei jelképével együtt földelik el... Eltelik 1700 év, amikor is régészeti ásatások feltárják azt a kamrát, amely csontjait őrzi...

Azóta a keresztény világ megtanulta ennek a kislánynak a nevét, aki szüntelenül árasztja azt a szeretetet, amit rövid élete során nem tudott kifejezésre juttatni. Bénák elindulnak, vakok újra látnak, némák megszólalnak és ő joggal viseli neve mellett A huszadik század csodatevője címet. A neve: Filoména

A nagy rivalgásban senki sem figyelt egy másik jelenetre, amely a kiürült templomban zajlott. Egy mugnanói édesanya bent maradt a padban, majd vakon született kislányát ölbe véve belopózott a szentély nyitva hagyott áldoztatórácsán, és az ereklyéknél égő mécses olajába mártva kezét, megkente vele a kislánya szemét. A kislány szemei megnyíltak, látni kezdett, s az anya sírva borult le a lépcsőre. Észre sem vette, hogy ezalatt a férje, aki a keresésükre indult, bejött a templomba és meglátta őket. A férj a falu egyik leggazdagabb embere volt. Közismert szabadgondolkodó és egyházellenes magatartása miatt minden templomba járásért haragudott a feleségére, s most is nagy haraggal jött érte. Amikor meglátta a zokogó feleségét és immáron látó gyermekét, úgy érezte magát, mint akin villám hasít át. Mélyen megindulva ölelte magához övéit, és tudta, mit kell tennie. Még aznap hivatalos írásban felajánlotta vagyona felét, hogy abból méltó templom építésébe kezdjenek a „kis szent” dicsőségére.

[…]

Rosa egyik alkalommal nem jött el a közösségbe, s azt rebesgettél, hogy megbetegedett. Midőn már heteken keresztül nem jelentkezett, megtudták, hogy kórházban van. Nemsokára édesanyja jött el Lanza atyához, teljesen összetörve. Elmondta, hogy leányát kiengedték ugyan a kórházból, de betegen. Ismeretlen eredetű kór támadta meg, magas lázza, nyelve megbénult, nem tudnak rajta segíteni. Lanza atya elmondta ezt a Filoména Körben, ahol a fiatalok kilencedet kezdtek Rosa gyógyulásáért – de eredménytelenül, ahogy az hetek múlva kiderült. Lanza atya maga is naponta imádkozott a Filoména szobornál Rosáért.

Egyik délután az üres templomban megint Rosáért imádkozott a szobornál, amikor észrevette, hogy Rosa és édesanyja ott állnak mellette. Rosa letérdelt, és Lanza atya rátette kezét a lány fejére. Hangos szóval, forró imában kérte Filoménát, hogy oldja fel a lány nyelvét, hiszen így nem lehet özvegy édesanyja támasza. Teljesen elmerült imájában. Úgy érezte, mintha párbeszédet folytatna a kis Szenttel, aki kérdéseket tesz fel. Egyszer csak lehajolt a lányhoz, és azt kérdezte tőle: – „Mondd, Rosa, mióta is vagy te néma?” – „Óh, sajnos már több, mint húsz hete” – felelte a lány, majd mindhárman döbbenten néztek egymásra. De hiszen Rosa megszólalt! Sűrű könnyek között borult egymás nyakába anya és leánya. Lanza atya pedig boldogan elszaladt, hogy azonnal összehívja a Filoména Kör ifjúságát, hogy együtt ünnepelhessenek.