A modern ember, ha ajánlanak neki valamit, mindig felveti a kérdést: Miért? Miért éljem Jézus életét? Mi ennek az értelme és haszna? – Nos, azért, mert Jézus Krisztus Lénye, azaz beszéde és élete teljesen egységben van a világmindenség rendjével és ritmusával. S így: alaphang. Az, amit keresünk, s amiről kiderül, hogy nem ami, hanem AKI.

Vagy belekapaszkodunk a Sziklába, Krisztus Lényébe, vagy szétzúzódunk rajta, már a földi élet hullámverésében is. Aki Jézus Lényével szembe kerül, az végső fokon önmagával kerül szembe, hiszen az élettel, az élet alapdallamával, a Mindenség magjával kerül szembe.

A világmindenség alapdallama, alaptörvényei s Jézus Lényének alapdallama Egy. Együtt lüktetni, együtt dalolni Jézus Krisztus lényével: azt jelenti, hogy együtt lüktetek, együtt dalolok a Mindenséggel! A Világmindenség magjával. Más szóval: harmóniában vagyok a Mindenséggel…

Kisfiú voltam még, amikor feltűnt nekem, hogy édesapámnak van egy „esti liturgiája”. Lefekvés előtt mindig ugyanazokkal a mozdulatokkal rakosgatta ki zsebeiből a pénztárcáját, fésűjét, ollóját, igazolványait. Vette ki az óráját, s húzta fel. Letette ezeket az éjjeliszekrénye egyik sarkára, majd a másik sarkáról felvette a Bibliáját, és ceruzával a kezében, itt-ott aláhúzogatva, olvasgatni kezdte. Szokása volt, évenként egyszer végigolvasni a Bibliát.

Egyszer megkérdeztem, miért csinálja ezt.
–Ez a rend, fiam – válaszolta apám. – Ha mindig mindent a zsebeidben hagysz, az deformálja a ruhádat, szétfeszíti a zsebeket, s feleslegesen koptatja. – Aztán kissé elgondolkozva még hozzátette: – Tudod: van ebben valami jelképes mozdulat is. Kipakolom vele együtt az elmúlt napot, ezzel megüresítem magam, s utána felveszem az Írást, hogy azt „vegyem be”, s azzal készüljek a másnapra.

Nos van ilyen belső kipakolás is. Ez az engedelmesség egyik hétköznapi hasznosítása.

Mit jelent ez?

Azt, hogy egy-egy nap végén ne csak zsebeinket ürítsük ki, hanem esti csendességünkben – a lelkünket is!

Mit értünk „kipakolás” alatt? Azt, hogy nem a „levegőbe”, hanem Jézus Krisztus átszegezett kezébe tesszük le például az aznapi irigységünket, haragunkat vagy sértődöttségünket. Ha mindezeket naponként nem „pakoljuk ki”, más szóval: nem likvidáljuk, éppúgy elnyúlik, elkopik, elrongyolódik benső, lelki életünk, mint ruhánk zsebe, ha mindig, mindent bent hagyunk. A még aznap este ki nem pakolt, el nem intézett sértődés: éjjel már kétszeresére nő. Álmunkba és tudatalattinkba szövődik bele, és belefonódik a többi sértődésbe. Öt-hat ilyen el nem intézett sértődés már lelki görcs, úgynevezett komplexus, és ez például egy üldözési mánia alapját képezheti. És miért? Mert nem engedtük ki magunkból. Nem engedtük el, azaz nem voltunk engedékenyek, engedelmesek.