Ez a kis füzet a 2006. május 31-június 2. között Rocca di Papaban tartott Világkongresszus anyagát tartalmazza. A rendezvény szervezője a laikusokkal foglalkozó pápai tanács volt. Témája: A keresztény lét szépsége és másokkal való közlésének öröme.

Az elmúlt évszázad (nő)mozgalmai hatására nagyobb teret kaptak a nők a közéletben. Ennek sok pozitív oldala van. Megnőtt a kibontakozási lehetőség az egyén számára. De ennek ára van. A nők manapság sokkal inkább a nyilvánosság reflektorfényében állnak, mint régebben. „Az egyedi külső megjelenésen való munkálkodás, a test karbantartása, az image és megjelenés kialakítása” sokunk számára immár állandó kényszer – véli a politológus és újságíró Antje Schruoo.

Mindez hatással van a nők közérzetére. Sok nő, aki „teljesen normálisan” szép, nem találja magát elég szépnek. Gyakran az emberi válságaikat – pl. a házasságukét – is önkéntelenül arra vezetik vissza, hogy nem eléggé vonzók. Az utóbbi évtizedben a külső szépítkezés szabályszerű kultusza indult meg.

A mérce, amit sokan öntudatlanul megcéloznak, olyan szépség, ami nem létezik a természetben. És mégis ezek az ideális méret-arányok jobban alakítják szépségérzetünket, mit amennyire tudatában vagyunk. A média állandóan bombáz bennünket, akár akarjuk, akár nem. Öntudatlanul is olyan szépséghez mérjük magunkat, amely nem létezik és tulajdonképpen nem is érdemes érte küzdeni. Az igazi szépségnek más a mércéje. Ragyogás indul ki belőle, amit nem lehet megmérni és átlagértékbe rögzíteni.

Ennek a füzetnek a célja megmutatni, hogy a valódi szépség, miből, hogyan épül fel.

A jóság nem egyfajta „gyenge én”, aki nem tud „nem”-et mondani, aki elveszíti a személyiségét és akarata ellenére mások cselédje lesz.

A jóság akkor növekszik a nőben, ha szeretetben odaadja magát valami nagyobbnak, ahol biztos lehet benne: a javamat akarja. Végül is csak Isten adja nekünk ezt a bizonyosságot. Ezért olyan fontos, hogy a kapcsolatainkban Isten is jelen legyen, hogy mindig többet tanuljunk, szeretetét, szépségét megtapasztaljuk.

Az a nő, aki jóságból másokért tesz, nem cselédjük, hanem, mint Mária mondja magáról, „az Úr szolgáló leánya”. Mondhatjuk úgy is: Isten személyes követe, aki elhozza az Ő jóságát és emberszeretetét.

Itt is láthatjuk Mária személyiségének sugárzó erejét, mert ő a szeretetében oly gazdag és töretlen.