A szerző, jelen tanulmánya nem csupán informálja az olvasót rendkívüli pontos adatok sokaságával, és igen bonyolult egymásba fonódó eszmék bemutatásával a nyugati civilizáció mélyrétegének alakulásáról az utóbbi kétszáz évben, hanem útikalauzt is ad olvasói kezébe, amelyben jelezve vannak a zsákutcák és terek, ahol az eretnekségek találkoznak. Ugyanakkor ki is vezet a zsákutcákból a rejtett jelenlétével Annak, Aki egyszer azt mondotta: „én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6).

A szerző a teológiai zsákutcák keletkezésének okát a helytelen filozófiai alapokból kiinduló keresztény gondolkodásban jelöli meg. Nem csoda, hogy az elmúlt kétszáz év alatt dudvaszerűen termelődő eretnekségek, még ha Szent X. Piusz pápa hatására megritkulni látszottak is, az utóbbi ötven évben még nagyobb erővel robbantak be az Egyház életébe, hiszen a bölcseleti biztos alapok gyökerét kezdték elhallgatni, majd tagadni az emberi természetet, és új embert akartak „teremteni”.

A jelen egyházi-világi szellemi káoszban igenis ki lehet igazodni a Krisztusban hívő embernek, aki tudja, hogy Krisztus Isten végső és teljes kinyilatkoztatása. Ám maga a kinyilatkoztatás fogalma is léket kapott akkor, amikor tagadni kezdték és tagadják egy olyan tekintély létezését, amely biztosan megmondja, hogy mi tartozik a kinyilatkoztatáshoz és mi nem tartozik hozzá. Szent Pál szerint, ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdetünk: „átkozott legyen!” (Gal 1,8). Szent Newman János Henrik szerint, ha nincs olyan tekintély, amely eldöntené, hogy mi számít kinyilatkoztatásnak, akkor nincs kinyilatkoztatás. Hogy ez a tekintély hogyan és mikor gyakorolja ezt a hatalmát, amely a hitletétemény őrzése és továbbadása, azt ebből a könyvből is érzékelhetjük.

Fontos látnunk, hogy az eretnekek mindig mást mondanak, a Katolikus Anyaszentegyház meg mindig ugyanazt. Itt nem egy felületesen értett konzervativizmus ütközik az ún. modernizmussal, hanem az örökkévaló a mulandóval.

P. Barsi Balázs OFM