Katona István atya a következőképpen ajánlja a könyvet: „Szeretnék nagyon szép ajánlást írni ehhez a könyvhöz, mert a legszebbet – az evangélium üzenetét – tárja az olvasó elé. Isten igéje nem holt betű, hanem élő szó… fölemel… megérint.

Andrea szeretné, hogy fölismerd: személyen neked írta ezt a könyvet, ezért szakítja meg elbeszéléseit ébresztő kérdésekkel. Ahogy filmszerűen lepereg előtted az evangéliumi történet, úgy érzed, itt van Jézus. Ő szólít, Ő kér, hogy engedd át neki a szívedet – boldoggá akar tenni!

Ezzel a gondolattal vedd kézbe ezt a könyvet és meglátod, az olvasás után valami történni fog benned… találkozni fogsz Jézussal!

Nézem a Mestert. Olyan szeretettel emeli tekintetét az égre, melyben mindnyájunk dicsőítése sokszorosan van benne. Egyetlen pillantása maga a végtelen öröm.

Majd felém fordítja arcát, aztán a férfiak felé, s megkérdezi:

„Nemde tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van?”

Most mindnyájan engem néznek. Nem tudok megszólalni. Az első kérdésre tudom a választ, a másodikra pedig nem. Nemrég elveszett „barátaimra” gondolok. Vajon hol járhatnak már?

[…]

Jeruzsálem, reggel. Lassan, komótosan bandukolok keresztül a városon, a templomba tartok. Próbálom összeszedni örömeimet, gondjaimat, minden gondolatomat, melyet Istennek meg szeretnék osztani. Viszem a világomat, hogy a templomban letegyem Isten lábaihoz. S magammal hozom majd Istent a világomba, hogy ajándékozhassam, amerre csak járok. Ez a terv.

[…]

Mögötte katonák lépnek ki a kapunk, vaskos keresztet tartva. Két római eloldozza kezeit. Nem óvatoskodnak, az élet tőr megsebzi jobb alkarját. A sokadik sebesülés. A három másik, akik a keresztfát tartják, most előrelépnek. A végénél letámasztják, a keresztrudat pedig Jézus jobb vállára fektetik.

Érzed válladon a kereszt súlyát? A te vállad ép. Az Övé több sebből vérzik.