Anselm Grün könyvében nem arról akarja meggyőzni az olvasót, hogy feltétlenül hinnie kell Istenben vagy az egyház tanításában, hanem inkább a kereső emberekhez szól: meg akarja mutatni nekik, hogy új módon is lehet szemlélni a hitet. Olyan új problémamegoldáshoz hasonlítja ezt, amely magasabb síkra emeli a problémát: átértelmezi.

Nemcsak konkrét problémákat képes azonban átértelmezni, hanem az élet egészét is. Hinni – szeretni – dicsérni: ez a három szó foglalhatná össze az új magatartást, amely egyben a kereszténység lényegének is foglalata.

Ne kergessünk elérhetetlen utópiákat, de ne is essünk kétségbe. Vállaljuk inkább alázatosan, hogy emberek vagyunk, hogy olykor egészen egoista vágyaink is vannak, és hogy ugyancsak tökéletlen gondolatok is fel-felbukkannak bennünk. Fogadjuk el a tényeket, mert csak így tudjuk átértelmezni őket, hogy aztán felfedezhessük: miden veszekedésünk ellenére is ragaszkodunk egymáshoz, minden érzelmi ridegségünk mögött ott parázslik az eleven szeretet vágya, és ott rejlik bennünk annak az isteni szeretetnek a forrása, amely újra meg újra életet lehelhet a mi véges és korlátolt kis emberi szeretetünkbe.
Az utópikus megoldások nemcsak a közösségi életnek árthatnak, hanem saját személyes istenkapcsolatunknak is. Mert e téren is sokan azt gondolják, hogy Istent és a vele való közösséget mindig érezniük kellene, hogy állandóan jámbor és szent érzelmeknek, no meg a Szentléleknek kellene eltölteniük őket. Az ilyen elvárások túlzottak, teljesíthetetlenek, ezért eredményük nemritkán csalódottság, depresszió, a hitnek és a vallási élet gyakorlatainak feladása. Mivel ezek az emberek nem tudják megbocsátani maguknak, hogy nem olyan tökéletesek, mint amilyenek lenni szeretnének, átesnek a ló másik oldalára.

[…]

Amire viszont valóban rá kell vennünk magunkat, az a másik ember újfajta látása: meg kell kérdőjeleznünk előítéleteinket, a másikat tudatosan a hit szemüvegén keresztül kell néznünk, és hinnünk kell a benne rejlő jó magban. A szeretetre ne kényszerítsük magunkat, a szeretet a hitből következik. Magatartásunkat össze kell egyeztetnünk látásmódunkkal, különben meghasonlunk. De nem kell a szeretet ilyen-olyan érzelmeit produkálnunk, mert azzal, hogy felfedezzük a másik emberben a jóra törekvés vágyát, úgyis pozitív érzelmek támadnak bennünk. Szeretetünk tehát abban áll, hogy úgy közeledünk a másik emberhez, hogy komolyan vesszük a vágyakozását a jóra, hogy egyre inkább előcsalogatjuk belőle a jót, hogy segítségünkkel a másik emberben rejlő jó egyre inkább győzedelmeskedik a beteges és „egész-ségtelen” vonások fölött, a gonoszság és a sötétség fölött, úgyhogy az egész ember lassan jóvá lesz. Szeretni annyi, mint jóvá tenni, egyre jobb emberré változtatni át a másikat.