Az adventi idő arra való, hogy várakozzunk az eljövendő Jézusra. Fel kell ébreszteni a szívünket, hogy újra erősen higgyünk az Ő eljövetelében! Vagy úgy érkezik el közénk, ahogy az evangélium írja, mindenki számára láthatóan, felhőkön és nagy hatalommal – vagy úgy, ahogy eddig is mindig: egy csendes éjen, mondjuk éppen a karácsonyi mise meghittségében, számunkra egészen kézzel foghatóan, hiszen a szentáldozásban a lehető legközelebb jön hozzánk, egészen a szívünk mélyére érkezik meg.

Higgyük el, hogy Jézus közeledik hozzánk! Kezdjük el várni máris, és örüljünk, hogy egy egész hónapot kapunk arra, hogy újra lelkesen, a régi szeretettel várhassunk rá!

Micsoda megtiszteltetés! Mi egyengethetjük azt az utat, amin az Úr jön felénk! A göröngyöket saját lelkünkben kell elsimítanunk, a völgyeket testvéreimmel együtt kel feltöltenünk, és a hegyeket, halmokat is csak együttes erővel hordhatjuk el.

Igen, tehát ezért bűnbánati idő az advent, a készület ideje. Ám a mai napi olvasmányok az örömről szólnak. Némelyek azt gondolják, hogy a bűnbánati vezeklés és az öröm nem fér meg egymás mellett. Ez nagy tévedés. Hiszen Izajás is ezzel kezdi a mai figyelmeztetését: „Vigasztaljátok meg népemet” – és az utána következő mondanivaló is csupa ujjongás: „Menj föl egy magas hegyre te, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek.” – Händel leghíresebb oratóriumában, a Messiásban ez a bibliai rész talán az egyik legszebb ária. Annyira örömteli dallamot komponált hozzá a szerző, hogy szinte nem lehet máshogy énekelni, csak mosolyogva, ujjongva.

Ez az öröm persze nem olyan, mint a hit nélkül élőké. A mi örömünk nem mulandó dolgok élvezetén alapszik, hanem Isten kegyelmének gazdagságán. A mi örömünk a Jó pásztor örömével rokon, aki jobban örül egy megtérő bűnösnek, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek.

Hogy milyen az igazi, keresztény öröm, a tökéletes öröm? Assisi Szent Ferenc egy kedves legendája szól erről:

Szent Ferenc Leo testvérrel útnak indult Peruggiából az Angyalos Boldogasszony kolostorba. Útközben így beszélgettek:

– Tudod, testvérem – mondta Ferenc –, ha a vakoknak visszaadnánk szemük világát, ez még nem volna tökéletes öröm. Ha minden hitetlent sikerülne megtérítenünk, ez sem…

Ahogy továbbhaladtak, Ferenc újra megszólalt:

– Ha az angyalok nyelvén szólnánk, és ismernénk a csillagok útját és minden hasznos gyógyfű hatását… ez sem volna tökéletes öröm és boldogság.

A szent kis szünetet tartott, és folytatta:

– Ha minden szegényt jóllakatnánk… Jegyezd meg, Leo testvér, nem ebből áll a tökéletes boldogság!

Leo testvér már nem tudta visszatartani kíváncsiságát, és megkérdezte:

– Mondd hát, atyám, miben áll a tökéletes boldogság?

– Ha most a Boldogasszony kolostorában, amikor a kapus durván és kelletlenül fogad, mi azt vidáman és szeretettel vennénk; tudd meg, Leo testvérem, ebben áll a tökéletes öröm!