„Kinek szól ez a könyv? Mindenkinek, aki vezet vagy nevel. Még inkább azoknak, akik vezető beosztásban dolgoznak és emellett gyermeket nevelnek. Vajon egy ötlet, egy módszer, amely beválik a gyermeknevelésben, sikeresnek bizonyulhat-e a vezetői munkában is - és fordítva?”

A HR-es szakemberek szerint a jövő a dönteni képes, empatikus és szabad embereké. „Életünk két nagy értéke a szeretet és a szabadság. Akkor adjuk a legtöbbet gyermekünknek és beosztottunknak, ha eljuttatjuk a szabadság szeretetéhez és a szeretet szabadságához.”

Mi a légkör? A megélt értékrend. A közösség légköre akkor jó, ha a céljaival harmonizáló, pozitív értékrendje van, és ezt magától értetődő természetességgel követik, élik meg a közösség tagjai. Két tényező segíti őket ebben: a hagyomány és a példaadás. A hagyomány – azaz az élő múlt – elmeséli, hogy az őseink, az elődeink is ezt az értékrendet követték, és ettől lettek híres, sikeres emberek, ettől tudtak békét teremteni maguk körül, vagy éppen átvészelni a legnagyobb nehézségeket is. Akik pedig elhagyták ezt az értékrendet, azok kudarcot vallottak. Példaadás alatt pedig az elöljárók (a vezetők, a szülők) és az előttük járók (például idősebb munkatársak, nagyobb gyermekek) magatartását értem.

[…]

Szolgálatunk akkor válik szülői tekintélyünk forrásává, ha folyamatos, ha mindig lehet rá számítani. Persze egy-egy konkrét szolgálat is lehet élmény. Például amikor az édesanya különös gondoskodással veszi körül gyermekét, akkor a gyermekben szép élményként marad meg, hogy édesanyám finom citromos teát készített nekem, odaült az ágyam szélére, és sűrűn a homlokomra tette a kezét. Az ilyen élmények nyomán sok gyerek szinte törekszik betegnek lenni, mert így több személyre szóló szeretetet kaphat. Ez azonban valami hiányt jelezhet, azt, hogy a gyermek a szülő folyamatos szeretetére vágyik, de azt nem, vagy nem az általa igényelt módon kapja meg. Következésképpen, ha szolgálatunk hullámzó, nagy fellobbanások és belefáradások jellemzik, akkor azzal nem erősítjük a jóakaraton alapuló tekintélyünket, mivel a gyermek egyik élménye éppen szolgáló szeretetünk hiánya lesz: „szüleim csak akkor törődnek igazán velem, amikor beteg vagyok”.

[…]

Testnek és akaratnak az együttdolgozása szükséges az önfegyelem kialakulásához. Évtizedekkel később hallgattam egy magas csúcsra jutott vezető vallomását arról, mitől lett sikeres. Elmondta, hogy ő egy közepes képességű ember, de rájött egy szabályra: az elvártnál mindig egy kicsit többet kell teljesíteni. Szavaiban visszhangzott az én tapasztalatom. Különösen az, hogy egyaránt hangsúlyos a mindig és a kicsit. Folyamatosan rendkívüli teljesítményt csak a zseniális emberek tudnak nyújtani. De a többieknek is lehetőségük van arra, hogy rendszeresen többet nyújtsanak az átlagnál. A tartós jó teljesítmény már egyáltalán nem középszerű, az hegyeket tud megmozgatni. A környezetünk pedig felkapja a fejét: „ebben az emberben meg lehet bízni, amit ő tesz le az asztalra, az mindig minőség”.