„Nincs is talán fontosabb annál, mint, hogy a gyerekekkel együtt örömünket leljük a mesékben!” – vallja Bob Hartman, aki játékos ötletekkel vonja be közönségét a világ legkülönbözőbb tájairól származó színes meséibe.

Az emberi jellemvonásokkal felruházott állatokról, a hétalvó kakasról, a kitartó teknősről, a furfangos egérszarvasról és társaikról szóló történetek kisebbeket és nagyobbakat egyaránt szórakoztatnak, és a legnemesebb tulajdonságokra ösztönöznek.

Meséljünk a gyerekeknek mindennap!

–Alattvalóim! – szólt a király. – Fontos közlendőm van! Tegnap egy kutya megmentette az életem, azért mostantól foga minden kutyának a lehető legnagyobb megbecsülés járjon birodalmamban! Kapjanak mind bőségesen ételt és italt! Legyen mindahánynak pattogó gumilabdája! Focizás helyett dobáljon mindenki labdát a kutyájának! És a sintéreknek mostantól le is út, fel is út!
Ekkor a király egy nagy papírlapot emelt a magasba.
– Íme, a rendeletem, aláírásommal és pecsétemmel ellátva! –hirdette fennhangon. – A kutyákra bízom, hogy őrizzék meg biztonságban.

[…]

Nyúlnak sok gyermeke volt, így sok éhes szájat kellett etetnie. Elhatározta, hogy kertészkedni fog. Igen ám, de Nyúlnak nem volt szántóföldje. Felkereste hát Medvét, és megkérdezte, bevethetne-e egy kis darabot Medve sokhektárnyi földjéből.
– Semmi akadálya – felelte Medve –, feltéve, hogy minden terményedből juttatsz nekem is egy részt.
– Mekkora részre gondoltál? – firtatta Nyúl. 
De Medve csak vigyorgott.
– Legyen az enyém minden, ami a föld felett nő. Ami pedig a föld alatt nő, az maradjon meg neked.
Nyúl gondokozott egy keveset, de aztán belecsapott Medve nagy barna mancsába.

[…]

– Mintha egy óriási papírsárkány repülne odafent – tűnődött Nagy Jack.
– Egy hatalmas és lármás papírsárkány – morfondírozott Kis Jack.
Aztán mindketten visszabújtak az ágyba.
Másnap reggel a hatalmas és gyönyörűséges madár a szokott helyén ült a háztetőn.
Töviről hegyire elmesélt minden Nagy Jacknek és Kis Jacknek, és a történet végén nagyon kacagott.
– Tudtam, hogy előbb-utóbb be fog következni – mondta. – Az az álnok népség belefáradt a kapaszkodásba, így egyikük azt kívánta, bárcsak elengedném őket. Egészen halkan mondta, szinte suttogva, de, mint tudjátok, remek a hallásom. Így hát teljesítettem a kérését, és ledobtam őket egy mocsárba, jó messzire innét. Egy darabig most biztosan nem háborgatnak bennünket. Kér valaki egy kis halat?
– Én igen! – vágta rá Nagy Jack.
– És én is! – tette hozzá Kis Jack.
Azzal a hatalmas és gyönyörűséges madár szárnyra kapott, és felröppent a levegőbe.