Hiszek a szeretet végső győzelmében

Szerző: Böjte Csaba

Cimkék: Böjte Csaba

Kategória: Lelkiség
ISBN szám: 978-963-69675-8-1
Kiadó: Szent Gellért Kiadó és Nyomda
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 141
Méret: 125x185 mm
Kötés: puhafedeles

1680 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

„Isten minden gonoszság ellenére bízik az emberiségben. Szovátán, az égő ház előtt, amit másoknak szeretetből építettünk, csak azt tudtam mondani, hogy Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az ő szent neve. És azt mondtam, hogy arról az útról, amit Krisztus mutatott nekem, nem fogok letérni. Még akkor se, ha körülöttem a fél világ leég, még akkor sem, ha az emberek egymás nyakának esnek, és egyebet se fogok látni, mint bűnt és nyomorúságot. Én akkor is hinni akarok Krisztusban, és a szeretet végső győzelmében, mert ennél szebb dolog nincs ezen a földön.

A gyűlölködés, az ellenségeskedés, a harag – mind-mind teher. Aki gyűlöletben él, az olyan, mintha egy méretes csomagot cipelne, és úgy akarna feljutni a hegy tetejére. Aki ellenségeskedik, aki a másikban csak a rosszat látja, annak az élete pokol. Én úgy szeretnék élni, ahogy Jézus élt. Jézus szabadon élt, szeretetben, jót tett mindenkivel. Jó dolog Jézus útján járni.”

(Böjte Csaba)

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

 

Mit vettek még, akik ezt vették?

A kosár tartalma

Belépés           Regisztráció

Cimkék

Hitébresztő Blog

A tökéletes Mária-tisztelet (február 17. 9:19)

Carlo Acutis - rendkívüli a hétköznapiak között (február 3. 10:09)

Az evangélium öröméről Don Boscóval (január 27. 10:08)

Fidelitate et Charitate (január 20. 10:29)

Isten és a világ (január 13. 11:05)

további bejegyzések...

Aktuális ajánlataink

P. Elmar Busse: Családunk arcéle

P. Elmar Busse

Családunk arcéle

550 Ft

Czmerk-Prisztács Edit: Mindentudó illemtudó

Czmerk-Prisztács Edit

Mindentudó illemtudó

3200 Ft

Turcsik György: Kármelhegyi Boldogasszony

Turcsik György

Kármelhegyi Boldogasszony

250 Ft

Varga László: A halál tehetetlen

Varga László

A halál tehetetlen

1250 Ft