Babits Mihály vallásos ihletésű, keresztény szellemiségű novellái igen sokszínűek: az elbeszélések a teremtés kezdetététől a Biblia és a középkor világán át a 20. századig húzódnak, s lírai vallomásokat, sőt meséket is találunk közöttük – utóbbiak azonban inkább felnőttmesék. A novellák hangulati képe viszont egységes: úgyszólván minden esetben megfoghatatlan titokzatosság lazítja fel a történetek logikus menetét, s rejtelmessé oldódnak benne a valószerű részletek kontúrjai. Talán nem is azért, mintha Babits különösképpen vonzódott volna a fantasztikumhoz és a titokzatossághoz, hanem mert így akarta jelképesen kifejezni az emberi létnek azokat a problémáit, amelyeket ő legfontosabbnak hitt az egyén életében, s amelyeket leginkább az irodalom szuggesztív erejével lehet megsejtetni.