Hét szép história

Szerző: Sík Sándor

Kategória: Szépirodalom
ISBN szám: 978-963-36195-1-3
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 228
Méret: 130x210 mm
Kötés: keménytáblás

2800 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

Sík Sándort elsősorban költőként tartja számon az utókor, pedig pályája kezdetén a széppróza sem állt távol tőle. Ebben a szinte elfeledett kötetében – az általa választott címhez híven – valóban hét szép elbeszélést ad az olvasók kezébe. Elvezet az Újszövetség idejébe, a Heródes elől menekülő betlehemi családok közé; felidézi a középkor legendáinak hangulatát, majd elkalauzol a mesék időtlen világába.

Mondanivalója azonban tértől és időtől független. Örök erkölcsi értékekre hívja fel a figyelmet: szeretetre és megbocsátásra, a hiúság és a nagyravágyás hiábavalóságára, vagy az emberek közötti háborúskodás céltalanságára. Mindezt a verseire is jellemző, lelket és szellemet megragadó képi világgal és elevenséggel teszi, feledtetve az olvasóval a körülötte zajongó világot, s a mindennapi élet gondjait. Akik kedvelik novella-irodalmunk hagyományos vonulatát, bizonyára örömmel fedezik fel ismét ezt a hét szép históriát.

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

 

Mit vettek még, akik ezt vették?

Babits Mihály: Befalazott végtelenség

Babits Mihály

Befalazott végtelenség
Novellák

3200 Ft