Kevés olyan könyv születik a házasságról, amely nemcsak azokat szólítja meg, akik kimondták már az igent, hanem azokat is, akik még keresik társukat. Napjaink egyik legismertebb amerikai lelkésze, Timothy Keller, feleségével közösen írt könyvében életbe vágó kérdésekkel szembesíti olvasóit.

Hogyan lehetne a harmonikus házasság kedvéért lemondani a társadalom olyan kitüntetett alapértékeiről, mint az egyéni szabadság, az autonómia és az önmegvalósítás? Hagyjunk fel minden idealista elképzeléssel (leendő) párunkkal kapcsolatban? Tényleg nem létezik a „tökéletes lelki társ”? Miképpen állíthatnánk le magunkban az úgynevezett „hibakereső automatát”, vagyis azt a belső hangot, berregő kis masinát az agyunkban, amely pillanatok alatt képes kimutatni a másik hibáit? Megéri-e a szexualitásról, valamint az anyagi jólét megvalósításáról a jellemre irányítani a figyelmet, az egyéni boldogság helyett a közösségépítést helyezni a középpontba?

A fegyverszünet alternatívája, ha saját önzésünket tekintjük az alapproblémának, és komolyabb figyelmet fordítunk rá, mint a társunk hiányosságaira. Hogy miért? Azért, mert a saját önzésünkhöz egyedül nekünk van hozzáférésünk, és a teljes felelősséget mi viseljük érte. Ezért mindkét félnek komolyan kell vennie a Biblia tanítását, és elkötelezetten „le kell mondania önmagáról”. Ne keressünk kifogást az önzésre, inkább tépjük ki gyökerestől, amint szembesülünk vele – attól függetlenül, hogy házastársunk ugyanezt teszi-e! Akkor van igazán esélyünk jó házasságra, ha mindketten elhatározzuk: „A saját önzésemet tekintem a házasságunk legfőbb problémájának.”

[…]

Az általunk bemutatott keresztény házasságmodellben az a nagyszerű, hogy ez a „jobb” valaki lehet a jelenlegi házastársa is, csak éppen „módosított” változatban. Vagyis az, akivel annak idején házasságot kötött. Isten valóban belénk helyezte a tökéletes társ iránti vágyat, csakhogy ezt a társat abban a személyben kell keresnünk, akivel összekötöttük az életünket. Miért dobnánk el a társunkat valaki másért, akinek előbb-utóbb szintén rábukkannánk a hibáira? A többszörösen újraházasodók életében újra meg újra ugyanazt a ciklus ismétlődik: belehabarodnak valakibe, csalódnak benne, elutasítják, máshoz menekülnek. Egyedül akkor van esélyünk meglátni valakinek az új, dicsőséges énjét, ha kitartunk mellette.

[…]

A házasság Isten ajándéka az egyház számára. A keresztény házasság révén az egyház és a világ számára egyaránt láthatóvá válik az evangéliumi történet, a bűn, a kegyelem és az újjászületés története. A keresztény házasságok az evangéliumot hirdetik, ennyire fontos feladat hárul rájuk. A keresztény közösségnek pedig érdeke, hogy erős és nagyszerű házasságok szülessenek, tehát az sem mellékes számára, hogy okosan kötnek-e házasságot a közösség egyedülálló tagjai. Nem jó tehát, ha az egyedülállók azt gondolják: csakis rájuk tartozik, hogy kivel kötnek házasságot.