Iohannes (Johannes) Scot(t)us Eriugena (810-870 körül) az úgynevezett „Karoling reneszánsz” talán legkiemelkedőbb filozófusa és teológusa, aki vezető szerepet játszott abban, hogy a görög műveltség − ezen belül különösen olyan keleti egyházatyák teológiája, mint Areopagita Dénes, Hitvalló Szent Maximosz vagy Nyssai Szent Gergely − ismertté vált Európa nyugati területein, és többé-kevésbé szervesen beépült  a nyugati keresztény hagyományba.

​A szellem sasmadarának hangjában Eriugena a jánosi prológus első tizennégy versének értelmét világítja meg, a rá jellemző intellektuális bátorsággal és filozófiai árnyaltsággal, bepillantást nyújtva a katolikus teológia legmélyebb és gyakran figyelmen kívül hagyott misztériumaiba, amilyen például az Atya és a Fiú, a Kezdet és az Ige viszonya, a teremtés időfelettisége vagy ama igazság, mely szerint az Ige, aki Isten, és az Atyával egylényegű, jelen van az emberben, mint saját „értelmes és gondolkodni képes természetének” a fénye.

​A kötetben a pontosabb és elmélyültebb értés elősegítése érdekében a latin szöveget is közöljük. A könyvet a korabeli evangéliáriumokból vett színes illusztrációk díszítik.

„Így hát János, a szent teológus nem egyedül az elgondolhatók és kimondhatók fölött szárnyal, hanem bizony azon dolgok fölé ragadtatik, amelyek minden értelmet és jelentést fölülmúlnak. A lélek kibeszélhetetlen röpte által mindenek fölé emelkedik, egészen minden létező eredő elvének titkaihoz; és tisztán megkülönböztetve a Kezdetnek és az Igének, vagyis az Atyának és a Fiúnak fölfoghatatlan lényegfölötti egységét, csakúgy, mint lényegfölötti különbözőségét, elkezdi evangéliumát, mondván: »Kezdetben volt az Ige«.”