Szent Márton
Élete, Levelek, Dialógusok
Szerző: Sulpicius Severus
Cimkék: Szent Márton
Kategória: Életrajz
ISBN szám: 978-963-31409-0-1
Kiadó: Bencés Kiadó
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 208
Méret: 129x188 mm
Kötés: puhafedeles
3500 Ft
A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!
Sulpicius Severus, a 4. században élt és megtért gall arisztokrata három írásműben mutatja be példaképe, a pannóniai születésű Szent Márton életét.
Írásai különleges korba vezetnek el, amelyet antik pogány világ és kereszténység, hagyományos irodalom és folytonos megújulás, arisztokrata baráti körök és keresztény életstílus, a keresztényüldözésből kilépő városi egyház és a városon kívülre menekülő szerzetesi-aszkéta egyház bonyolult viszonyrendszere jellemez. E háttér előtt bontakozik ki a katonából lett nagy hatású szerzetespüspök, Szent Márton alakja.
Úgy tűnik, hogy azt sem szabad mellőznünk, micsoda fondorlatokkal kísértette Mártont az ördög ugyanezekben a napokban. Egyszer, amikor Mártont a cellájában imádkozott, szétáradó fényben jelent meg előtte és körülötte, és hogy a magára vett fény ragyogásával könnyebben becsaphassa, királyi ruhába öltözött, drágakövekkel és arannyal ékesített diadémmal övezte magát, aranycsipkés cipőben, nyájas beszéddel és derűs tekintettel jelent meg, hogy a legkevésbé se lássék sátánnak. Amikor az első pillanatban Márton meglepődött, mindketten hosszú, mély csendbe merültek. Aztán a sátán szólalt meg először: „Ismerd el, Márton, Krisztust látod magad előtt.” Mikor erre Márton csak hallgatott, és semmit sem válaszolt, a sátán merészen megismételte arcátlan vallomását: „Márton, miért kételkedel? Higgy, mivel látsz! Én vagyok Krisztus, először neked akartam megjelenni a földre szállva.” De a Lélek felfedte Mártonnak, és megértette vele, hogy ez a sátán, és nem az Úr, ezért így szólt: „Jézus Urunk nem mondta, hogy majd bíborba öltözve fog eljönni, se ragyogó diadémmal. Én nem hiszem, hogy Krisztus jött el, hacsak abban az alakban nem jön, amelyben szenvedett, és ha a keresztre feszítés nyomait viseli magán.” E szavakra az rögtön úgy eltűnt, mint a füst. A kis cellát pedig bűz árasztotta el, kétségtelen jeleként annak, hogy a sátán járt ott. Nehogy valaki kitalált mesének gondolja, hogy ez így történt, ahogy most elmondtam, mert magának Mártonnak a szájából hallottam.
[…]
Ezen a ponton eszembe jutnak e férfiú nagy csodái, amelyeket könnyebb csodálnunk, mint elmondanunk. Minden bizonnyal igazat adtok nekem abban, amit mondok: sok olyan dolga van, amelyeket nem lehet részletekbe menően elbeszélni. Ide tartozik a következő is, nem is tudom, hogy el lehet-e úgy mondani, ahogyan történt. Az egyik testvér – ismeritek a nevét, de nem fedhetem fel kilétét, nehogy szégyenbe hozzam e szentéletű férfiút –, az illető tehát talált Márton parázstartójában egy halom parazsat, úgyhogy odahúzta a kisszékét, és szétterpesztett lábbal, letolt nadrággal odatelepedett a tűt fölé. Márton abban a pillanatban megérezte, milyen csúfság esett a szent hajlékban, és hangos szóval így kiáltott fel: „Ki az, aki csupasz alféllel meggyalázza lakóhelyemet?”Amikor a testvér ezt meghallotta, és lelkiismeretesen rájött, hogy ő az, akihez a feddést intézték, lélekszakadva rohant hozzám, és megvallotta szégyenét, egyszersmind Márton csodatettét is.
A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!