Verbényi István kanonok úr egy nagyszabású monográfia elkészítésén fáradozott, de romló egészségi állapota miatt kénytelen volt lemondani e tervéről, ezért elhatározta, hogy megírja a szentmise rövid és közérthető katekézisét. Az Új Ember Kiadó gondozásában most megjelent könyve egyfajta liturgikus kalauz, amelynek segítségével elmélyülhetünk hitünk szent titkának ismeretében és ünneplésében. A Római Misekönyv Általános Rendelkezéseihez fűzött szakszerű magyarázatai kifejtik az egyes liturgikus cselekmények történeti hátterét, világos útmutatást adnak a megtartandó és a kerülendő megoldási kísérletekkel kapcsolatban, megjegyzései pedig, nem nélkülözik a lelkipásztori okosságot, a józanságot és a figyelmességet. Sztankó Attila e könyv szerkesztése és a hiányzó részek kiegészítése során messzemenően figyelembe vette István atya szakmai irányelveit, amelyek közül kiemelkedik az Egyház, a Boldogságos Szűzanya, valamint a liturgia szeretet, hűség és engedelmesség.

A csend segíti az összeszedett részvételt a szent szertartásokon, segít tudatosítani, hogy Isten jelen van templomában, és hogy magunk is készek vagyunk befogadni isten jelenlétének titkát. Ennyiben a csend várakozó válasz és az alázatos ima feltétele. A szentmise minden szertartása a teremtő kegyelem e csendjéből születik és ölt testet. Az általános rendelkezések különösen kiemelik a bűnbánat szertartása közben tartott csend szükséges voltát az olvasmányok és a homília után. A szentmise, mint a keresztény közösség ünnepi cselekménye, amelyet Krisztus, a Fő mutat be, elválaszthatatlan attól a szemlélődő imádságtól, amelyet mindegyikünk a szobájába zárkózva sóhajt annak, aki a rejtekben is lát.

[…]

Néhány szemelvényben egy-egy szép kérést mutatunk be. A gyermekmiséken használható eucharisztikus imában az egyik kérés így hangzik: „Ne feledkezzél meg azokról, akiket szeretünk, és azokról sem, akiket nem szeretünk eléggé. Emlékezzél meg azokról is, akik tehozzád tartoztak, amikor elköltöztek ebből a világból, és jóságosan nyisd meg nekik házadat.” A gyerekek felelik: „Legyünk egyek Krisztusban, és együtt dicsőítsünk téged.” – Már a gyermekek figyelmét is felhívja ez a felebaráti szeretet gyakorlására, de elmulasztásának felelősségére is.

[…]

Ha azt keressük, milyen az Eucharisztiával való kapcsolatunk, ezek az imádságok nagyon jól érzékeltetik azt. Az Eucharisztia hatása kétirányú: ha Isten tevékenységét nézzük, akkor erősít, táplál, serkent. Ha magunkra tekintünk, akkor befogadóként elnyerjük Isten ajándékait. Így tökéletesen kifejeződik, hogy Isten és az ember legszentebb, legfönségesebb együttléte ez a szentségi találkozás.

Így még azt is megérhetjük, hogy nem a hosszú imádságnak, a nagy körmondatokkal megfogalmazott hálaadásnak és köszönetnek kell itt helyet kapnia, hanem egy nagyon egyszerű, de magasztos szavakkal kifejezett köszönetnek.