Válogatás Kentenich atya írásaiból.

Kötelessége az embernek a mentőkötelét – ha van – nagylelkűen felajánlani, amikor látja, hogy emberek fuldokolva a hullámok közt az életükért küzdenek… Miután a mi mentőkötelünk a legnehezebb idők próbáját is kiállta, azt hiszem, azt többé már nem rejtegethetjük, hanem kötelességünk mindenkinek, aki akarja, a rendelkezésére bocsátani

Aki a hajótörötteket visszautasítja, az az ő dolga. De mi Isten és a történelem előtt megtettük a kötelességünket. Aki a bárkában dolgozhatott, kötelessége mindazok számára nyitva tartani, akik Istentől oda meghívást kaptak. Aki a meghívottakat elutasítja, a saját felelősségére teszi.

Rész veszünk tehát a zarándok egyház életmentő munkájában.

[…]

Meggyőződésem szerint Isten Schönstattban egy olyan művet akart létrehozni, mely az évszázadok és évezredek számára mint egy teherbíró bárka segít a nehézségek legyőzésében. Ezért tolta ki a mű befejezését egy olyan korba, amikor a nehézségek a legmagasabbra csúcsosodtak. Személyes meggyőződésem, hogy azért küldött Dachauba, hogy ott a modern emberiség teljesen kifejlett betegségét egészen a gyökeréig megismerjem. Így ismerkedtem meg a kollektivista emberrel (tömegemberrel), mint a következő fejlődési korszak előtt álló bálvánnyal. Egyre megy, hogy nemzetiszocializmusba vagy a kommunizmusba öltözik. Mindkét embertípus ugyanaz, csak a színében tér el egymástól.

Tehát még egyszer összefoglalva, azért kellett Dachauba mennem, hogy képes legyek a bárkát úgy kiépíteni, hogy minden idők számára teherbíró legyen. És be kell vallanom, hogy ezt a feladatot Dachauban tudatosan magam előtt láttam és az egész szervezetet ennek megfelelően is építettem ki.