Imádkozzunk Teréz anyával


Szerkesztő: Komáromi Borbála

Kategória: Imakönyv, imafüzet
ISBN szám: 978-963-45826-1-3
Kiadó: Agapé Ferences Nyomda és Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 152
Méret: 110x165 mm
Kötés: puhafedeles

850 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

Calcuttai Teréz anya (családi nevén Agnes Gonxha Bejaxhin) 1910. augusztus 27-én született Szkopjéban. Törékeny alakja, méltán vált világszerte ismertté, mert egész lényével, életével, a szegények közötti tevékenységével Isten szeretetét hirdette. 1948-tól Calcutta (India) nyomornegyedében működött. Felkarolta a szegények között is a legszegényebbeket, a magukra hagyott gyermekeket, a magatehetetlen öregeket, a leprás betegeket. Otthonokat hozott létre számukra, s az általa alapított szerzetesrend (a Szeretet Misszionáriusai) révén emberhez méltó, meleg szeretettel vette körül a rászorulókat. Tevékenységéért 1979-ben Béke Nobel-díjjal tüntették ki.

 „Az imádság az az alap, amelyből tettek fakadnak… Imák nélkül minden Istenért végzett erőfeszítés hiábavaló. Az imádság által kapjuk meg az Úr legnagyobb ajándékát: a szegények legszegényebbjeit.”

(Teréz anya)

Máriához

Mária, Jézus Anyja,
add nekünk gyönyörű,
tiszta és szeplőtelen szívedet,
alázattal és szeretettel teli szívedet!
Segíts, hogy magunkhoz tudjuk venni
Jézust, az élet kenyerében;
hogy tudjuk szolgálni és szeretni őt,
– miként te szeretted –
a molyrágta rongyokba öltözött, elesett koldusok képében is.

Ámen.

[…]

Akarod a kezem?

Uram, akarod a kezemet,
hogy ez a nap
a rászoruló szegények
és betegek megsegítésével teljen el?
Uram, neked adom ma a kezemet.

Uram, akarod a lábamat,
hogy a mai nap azok látogatásával teljen,
akiknek barátra van szükségük?
Uram, ma neked adom a lábamat.

Uram, akarod a hangomat,
hogy a mai nap
beszélgetéssel teljen azokkal,
akik a szeretet szavát szomjazzák?
Uram, neked adom ma a hangomat.

Uram, akarod a szívemet, hogy ez a nap
a magányosok szeretetével múljon el,
mert hiszen ők is emberek?
Uram, ma neked adom a szívemet.

[…]

Az egyházért

Uram,
az egyházért könyörgök.

Oly sok egyház van körülöttünk,
de te, Uram, te tudod,
hogy csak egyetlen egyház létezik.

Áraszd ránk szeretetedet és könyörületességedet:
csak így tud majd egy napon
a világ valamennyi egyháza
eggyé válni.

Te azt mondtad:
amint az Atya és én egy vagyunk,
legyen egy az egyház is.

Uram,
egyesíts bennünket
erőben, örömben és szeretetben.
Adj békét mindenkinek, és egész egyházadnak.

Ámen.

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!