Nagy magyar mesemondóink legszebb történeteiből született ez a válogatás. Népmesék, állatmesék, történelmi elbeszélések, régi karácsonyok meghittségét fölidéző történetek, Krisztus-legendák, gyermektörténetek, példázatok szerepelnek benne.

Rég feledett mesék talán ezek, rég feledett kincsekkel. Ám Benedek Elek, Gaál Mózes, Gárdonyi Géza, Kosztolányi Dezső, Kriza János, Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc és Sebők Zsigmond bizonyosan hittek abban, hogy csak ezekre az értékekre alapozva érdemes élni. Ezért látták szükségesnek, hogy mára legkisebbeket ezek szeretetére tanítsák meg meséikkel. Arra, hogyan tudja két barát a nagy üggyel-bajjal összeeszkábált szánkót föláldozni, mert egy szegény, öreg koldusasszonynak tüzelőre sem telik, s megfagyna a kegyetlen hideg télben.

Arra, hogy a muladi tárogatók még a Tisza fenekére dobva is zengik a hazaszerető magyar emberek örömét, bánatát. Arra, hogy a nagy fájdalmak és nehézségek közepette is mindig van segítségünk, ha láthatatlanul is, miként azt a kis sánta fiú története tanítja. Hogy a hangya szorgos munkálkodása elnyeri méltó jutalmát, de a kevély és értetlen szúnyog éppúgy megkapja a maga büntetését, miként az öreg, sokat szolgált, kopott harangtársait lenéző fiatal, ezüstszavú harang. Hogy a békességes családban még a harchoz szokott hatalmas vadászkutya is megjámborodik...

RÉSZLETEK A KÖNYVBŐL

– Adjon Isten, szőrdisznó!
– Adjon Isten, ami nincs, róka koma!
– Én már eleget kértem, de nem ad – kesergett a róka –, hanem látom, szőrdisznó barátom, hogy neked több van a soknál, adj belőle.
A szőrdisznónak jó szíve volt, adott a róka komának annyi húst, amennyi csak belefért. Róka komának úgy megtetszett az első ebéd, hogy ott felejtette magát három napra a szőrdisznónál, s nem is akart elmenni a nyakáról. A harmadik nap már nem állhatta meg szó nélkül a szőrdisznó.
– Róka koma, tovább egy házzal, mert mindjárt egy betevő falás sem marad nekem. Pedig ez a hús becsületes keresményem.
– Már akár becsületes, akár nem – toppantott az erőre jött róka –, nem megyek én innét! Hanem tudod mit, szőrdisznócskám, osszuk kétfelé, ami még van.
Mit volt mit tenni: a szőrdisznó beleegyezett az osztásba. A róka tüstént neki is fogott az osztásnak, de a húst nem két-, hanem háromfelé osztotta.

[…]

Reggel továbbmegy Krisztus Urunk Szent Péterrel, megköszöni a szegény özvegyasszonynak a vacsorát, a szállást, s mikor a falu határára érnek, azt mondja Szent Péternek:
– Hát hiszed-e, Péter –, hogy amelyik özvegyasszonynál az éjjel háltunk, annak a tehenét éppen most szaggatták szét a farkasok?
– Ó, Uram – mondotta Péter –, hát azt hogy tudád megengedni, hiszen ennek a szegény özvegyasszonynak egyebe sem volt, s mégis olyan jó szívvel adott nekünk vacsorát s szállást!
Mondotta Krisztus:
– Igaz, Péter, igaz, de az az özvegyasszony kényezteti, becézgeti fiát, azt hiszi, míg a világ, kényesen tarthatja, nevelheti annak az egy tehénnek a tejéből. Dolog nélkül nőne fel a gyermek, s hitvány, tekergő tolvaj lenne belőle. De csak ne tudja az anyja kényesen nevelni, bezzeg megfogja a dolog végét, s meglásd, derék ember lesz még abból a fiúból. Ezért engedtem, Péter, hogy a szegény özvegyasszony tehenét széttépjék a farkasok.