Az igaz hit megőrzését Krisztus az Egyházra bízta. Ennek teljesítése pedig elképzelhetetlen azon kritériumok nélkül, amelyek segítségével meg lehet állapítani, hogy mi tartozik és mi nem a hitletéteményhez. Szent Vince Commonitoriuma azért vált alapművé, mert az igaz katolikus hit eretnek és tévtantól való megkülönböztetésének örök elveit és általános minden korra kiterjedő kritériumait definiálta, mégpedig az előző egyházi írók örökségére támaszkodva.

Szent Vincét a XVII-XIX. századokban szemipelagiánusnak tekintették, mégpedig azért, mert kritizálta Szent Ágoston predestinációs tanítását. Sokan egyenesen Ágostonellenes szerzetest láttak benne. Erre a tényre azonban rácáfolt a Kivonatok könyve, amelyet szerzőnk Ágoston műveiből állított össze, mégpedig azon krisztológiai és szenháromságtani dogmák igazolására, amelyeknek a definícióit a florilégium elején tudományos pontossággal meghatározta.

Phótinosz,Sirmium püspöke, az ariánus eretnekek csoportjához tartozott, akit a 351. évi sirmiumi szinódus elítélt és letett. Adatainak személyére vonatkozólag igen gyérek. Úgy tűnik, Phótinosz a tradicionális zsidókeresztény monoteizmus szélsőséges képviselője, amelyben az Ige úgy szerepel, mint az Atya puszta képessége, illetve mint az Atya üdvrendben betöltött megjelenési formája. Felfogásában az Ige és Jézus között a kapcsolat igen gyönge és kétséges kilétű, inkább csak valami külső formáról van szó, hasonlóan ahhoz, amelyet az adopcionisták alkalmaztak tanításukban.

[…]

Amint tehát a lélek a testtel összekötve – testté azonban mégsem válva – nem majmolja az embert, hanem valóban ember, és emberként is nem a majmolás révén az, hanem lényege szerinte, éppen így az Istenember is – önmaga bármiféle változása nélkül egyesült, de össze nem keveredett az emberrel –, és emberré nem színleléssel lett, hanem lényege szerint. Vessük el tehát teljes egészében az olyan persona fogalmát, amelyet megjátszottnak és tettetésnek értenek, ahol mindig más az, aki van, és más, akit színlelnek, ahol aki játszik, sohasem az, akit játszik.

[…]

Ezen személyi egység miatt az emberből emberré lett, ő maga, aki Istentől született, azonban olyan emberré, aki minden hiba nélkül való. Egyedül ugyanis neki nem volt soha semmilyen bűne, mert nem a bűnnek alávetett testet (corpus peccati) vett fel, habár anyja bűn törvényének alávetett testéből (corpus peccati) vette. Amit ugyanis a testből onnan felvett, azt nyilván tisztán vette fel, vagy felvéve megtisztította. Éppen ezért az ő anyja szűz, aki nem a bűntest törvénye szerint, vagyis nem a test bűnös vágyának közösüléséből fogant, hanem aki szent hitével kiérdemelte, hogy benne sarj fakadjon. Azért teremtette őt, mert kiválasztotta magának, és azért választotta ki, hogy ő maga megteremtődjék belől.