A szeretet nem jön magától, meg kell küzdeni érte.

A könyvben szereplő negyven igaz történetet olyan emberek írták, akiknek életét megváltoztatta a szeretet, mert akkor sem adták fel, amikor súlyos akadályok tornyosultak előttük. Néha mosolyra, máskor könnyekre fakasztó történeteik – melyeket Gary Chapman reflexiói egészítenek ki – a cselekvő szeretetről szólnak.

A történetek különböző korú és élethelyzetű emberektől származnak, és a legkülönfélébb kapcsolatok szerepelnek bennük:

• a feleség, aki minden dühét a kötésbe fordította, de a fonallal legszívesebben megfojtotta volna a férjét;
• a testvérek, akik éveken át tudni sem akartak egymásról;
• az asszony, aki a saját háza küszöbén egy idegenbe botlott bele;
• az elzárkózó szomszéd, akit egy elkóborolt kislány szelídített meg;
• a lány, akinek apja sohasem mutatta ki az érzelmeit.

Megdöbbentett a hatás, amit a naplóm olvasása váltott ki belőle. Miután jól kisírtuk magunkat egymás vállán, beláttuk, hogy családi melegség nélkül mindannyian boldogtalanok lennénk.
Claudia ragaszkodott hozzá, hogy Paul is elolvassa a feljegyzéseimet. Nem kellett hozzá sok idő, és az egész család olvasta a naplót, és benne szívfájdalmam történetét. Ki gondolta volna, hogy az írásban lelt vigaszom nyitja majd meg az utat a családunk gyógyulása felé?
Ismét együtt voltunk mindannyian, csak Daniel hiányzott közülünk. Paul, Claudia és az unokáim ma már gyakorta meglátogatnak. Az otthonomat újra nevetés és szeretet tölti be. Kemény árat fizettünk, hogy megtanuljuk, szeretet nélkül reményünk sincs a boldogságra.

[…]

Amikor meglátogattam őt, akár egy örökkévalóságig is üldögélhettünk volna csöndben, de ő egyszer csak megszólalt. Ahogyan az időskori leépülésben szenvedőkkel lenni szokott, Sarával is újra meg újra ugyanazokat a párbeszédeket ismételgettük. Úgy tűnt, Sara nem emlékszik rá, ki vagyok én, így azon tűnődtem, vajon nem Isten szólt-e hozzám az ő szavain keresztül, mikor hirtelen ezt mondta: –Szeretlek. Annyira büszke vagyok rád! Olyan szép vagy és ügyes! A Jóisten lát téged, és tudja, hogy jó anya vagy!
És ekkor megtörtént a legnagyobb csoda: újra hinni kezdtem mindabban a jóban, amit Sara látott bennem. És ugyanabban a pillanatban hinni kezdtem a lányomban is.

[…]

A szeretet egy nap úgy toppant be az életembe, hogy minden földi ingósága elfért egyetlen szatyorban. Tizenegy év szinte észrevétlenül röpült el azóta, hogy a tízéves Bobby csibész mosolya rabul ejtett. Élete első tíz évében leginkább csak magára számíthatott, de nem hagyta, hogy az élet viszontagságai maguk alá gyűrjék. Ez az egykor oly bizonytalan kisfiú, aki pánikrohamot kapott, ha leckét kellett írnia, legnagyobb büszkeségemre tizenhét évesen rangos cserkész kitüntetésben részesült.
Ahogy lassacskán férfivá cseperedik, ő is utat mutat majd a nehéz sorsú fiataloknak. Bobby szeretetteli szavai ékes bizonyságát adják, hogy tudja, mi teszi az „igazi férfit”. Sosem szégyelli megölelni a mamáját, még a barátai előtt sem.