A Roger Schutz által alapított taizéi közösség létrejötte a 20. századi kereszténység egyik legfontosabb spirituális eseménye.

A Bencés Lelkiségi Sorozat 50. köteteként megjelent könyv három taizéi testvér (John, Pierre-Yves és Luc testvér) írását tartalmazza. Mindhárman hitünk forrásaihoz térnek vissza, hogy választ keressenek a mai ember – és különösen a mai fiatalok – húsvéttal kapcsolatos kérdéseire.

A kereszt sötét arcának legszélső pontján tehát az a paradoxon vagy ellentmondás lepleződik le, amely megpecsételi az emberi létezést. Csomónak is nevezhetjük. Ha úgy akarunk feloldani egy csomót, hogy két végéről húzzuk a fonalat, csak még szorosabbra feszítjük: a probléma megoldására fordított energiák csak tovább súlyosbítják a problémát. Tehát ha el akarjuk hallgattatni az Ártatlan hangját, amely leleplezi a halállal való cinkosságunkat, paradox módon az egyetlen lehetséges kiutat zárjuk el. Elbarikádozzuk magunkat egy olyan helyen, ahol Isten nem ér minket utol. Amikor megöljük Jézust, megöljük önmagunk legautentikusabb részét is, s ezzel élőhalott létre kárhoztatjuk önmagunkat. Egyetlen vigaszunk, hogy a kereszt, amely napvilágra hozza ezt az ellentmondást, lehetőséget nyújt a meghaladására. A betegség dianózisa megkerülhetetlen állomása a gyógyulásnak.

[…]

Valamennyien megrettentek, s megkönnyebbülve széledtek szét, hogy nem velük esett meg a dolog. Ha tudták volna, hogy ártatlan is van az elítéltek között, s hogy a hatalom azért sújtja a vakmerőket, hogy féken tartsa a népet…

Micsoda lecke! Mindent elviselt, megmutatta, milyen messzire mehet a rossz. Nem csoda, ha ezek után bárki kiábrándul az emberiségből! De ő ott maradt, egyedül ő nem menekült el. Nem törődött a szenvedéssel, nem átkozott meg senkit. Azt gondoltunk, hogy a mi kényszerünk tartja itt őt, pedig mindvégig ő őrzött minket, s mindannyiunkért imádkozott… Senki nem fog utolérni a bosszúja, de a bocsánata minket körülölel.