Keresése közben az ember kérdéseket vet fel. Boldog, aki – ahelyett, hogy azt képzelné, kérdéseire egyszer s mindenkorra megtalálta a választ – tudja: minden válasz átmeneti szakasz a kérdés szüntelen elmélyítésének útján, és a lényeg felkutatása a „kezdet vég nélküli kezdetére megy vissza” (Nüsszai Szent Gergely, IV.század).

Azok a fiatalok és kevésbé fiatalok, akik a Taizé dombján egymást váltják a nemzetközi találkozókon, gyakorta tesznek fel hitükre vonatkozó kérdéseket. E könyv a Taizében gyakran felmerülő kérdésekkel kapcsolatos rövid elmélkedések sorozatát gyűjti össze. Azoknak kíván elmélkedési útmutatót és bibliai utalásokat nyújtani, akik szeretnének elmélyülni a minden emberi képzeletet felülmúló Isten misztériumában.

A kereszt „szükségességének” értelmezése mélyén ott rejtőzik az evangélium központi gondolata is, az ellenség szeretetének parancsolata (Lk 6,27-35). Szenvedéstörténetében Jézus teljesíti saját parancsolatát. Jót cselekszik, és könyörög azokért, akik gonoszak vele. De hogy mindezt megtehesse, sokat kellett szenvednie. Másképp hogy is lehetne életpéldánk és követendő utunk? Ha nem tapasztalta volna meg saját testén a kínzó fájdalmat, ha nem ment volna el a végletekig a megbocsátásban, akkor nem mutatta volna meg nekünk e különös utat. Az elutasítás megtapasztalása nélkül nem tudna „bemenni dicsőségébe” (Lk 24,26), hiszen a feltámadott dicsősége az, hogy szeretetét és megbocsátását mindenkinek felkínálja, még azoknak is, akik visszautasítsák.

[…]

Az egyház létezése nem engedi, hogy Isten szeretetét valamiféle hiábavaló és bizonytalan fogalommá egyszerűsítsük. Az evangélium templomokban elhangzó örömhíre, a keresztség szentsége Isten befogadó szeretetét teszi kézzelfoghatóvá számunkra. Az Eucharisztia ünneplésében Krisztus jelenléte válik befogadhatóvá az érzékek számára. Isten szeretetének tapintható jele a hívek egymás iránti figyelmessége és kedvessége, hiszen ezek a valóságok magukban hordozzák Istent: „Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk.” (1Jn 4,12). Ha az egyházhoz tartozom, nincs szükségem arra, hogy meggyőzzem magam: Isten szeret. A többiek mondják el, és teszik lehetővé, hogy átérezzem ezt.

De nem lehet lényegileg ugyanez a tapasztalatunk máshol is, az egyházon kívül? A szeretet és a kölcsönös figyelmesség más csoportokban és szervezetekben is létezik. Azokhoz csatlakozva is megtapasztalhatjuk, hogy elfogadnak és komolyan vesznek. Sőt, az egyházban néha nehezebb is olyan nagyvonalú fogadtatásra találni, mint más szervezetekben. Minek erőlködnénk hát?