Lehet, hogy valaki azt érzi: rászakadt az ég, vagy neki tulajdonképpen nincs senkije, beteg, s már sírni és szólni se tud, vagy nem is érdemes. Lehet, hogy majd’ megszakad a szíve, és semmitől nem fél éppen úgy, mint a karácsonytól, amin mégis túl kell esnie…

Ám ő is átélheti, hogy Valaki csöndesen megáll a betegágya vagy a széke mellett, és azt mondja:

– Bárhogy is érzed magad, én mégis hozzád, érted jöttem, és úgy szeretlek, ahogy csak Isten tud szeretni. Kisgyermekké lettem érted, keresztre mentem érted, és a kenyér és a bor színe alatt majd tied leszek egészen! Ölelj magadhoz, mosolyogj vissza rám!

S ha úgy is érezzük, hogy mindegy: vagyunk vagy nem vagyunk – Neki így is kellünk! Neki fontosak vagyunk! Sőt, éppen így kellünk Neki, hiszen azokért jött, akik magukat rosszul érzik, azokért született, akik életük romjai alatt megnémulva vegetálnak.