Az erdő lakói

Szerző: Kiss Bitay Éva

Kategória: Gyermek
ISBN szám: 978-973-16514-7-7
Kiadó: Koinónia Kiadó
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 88
Méret: 167x180 mm
Kötés: keménytáblás

2200 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

A zöld levél csodálatos vegykonyha: a növény Nappal főz, a klorofillszemcse a kályhája. Ott készül a cukor, az olaj és a sok egyéb finomság, ami nélkül sem a növények, sem az állatok nem tudnának megélni. Mert élni kell, és ahhoz, hogy éljünk, enni kell, hangzik el az erdő törvénye, ám ennek a kegyetlen mondatnak rögtön segítségére siet az: élj, de hagyjál másokat is élni. Ebben az ideális rendben olyan szépen él egyben-együtt az erdő, hogy Fényecskéről, Pillécskéről és Zefírkéről azt hinnénk, semmi szükség rájuk, mégis ott ügyködnek, varázsolgatnak, vigyáznak erre a harmóniára. Kiss Bitay Éva a tündérek segítségével vezeti be olvasóit a rengeteg titkaiba.

(Dr. Madaras Péter állatorvos, író)

Közben Szit, a csuszka izgatottan mutogatta párjának, Szittának az odvakat.
– Talán ez a lakás megfelel, vagy ez sem tetszik neked? Ez már az ötödik, amit mutatok – mondta szemrehányóan.
Szitta szakértelemmel vette szemügyre az odút.
– Nem rossz, csak a bejárata nem felel meg az én ízlésemnek. Nem szeretem az ilyen tágas ajtókat.
– Azon könnyen lehet segíteni – készségeskedett Szit. – Itt a közelben láttam egy pocsolyát. Mindjárt hozok onnan néhány csőrnyi agyagot, és egykettőre befalazom a nyílást, hogy csak akkora bejárat maradjon, amilyent te szeretsz.
– Hát akkor nemsokára költözhetünk is – egyezett bele Szitta.
– Óvatosan kell most közlekedni, hiszen az egész erdő egyetlen nagy gyermekszoba – mondta Pillécske, miközben fészekről fészekre röppent és számba vette azok tartalmát.
– Egy, kettő – számlálta a tojásokat –, három, négy, öt. Itt már teljes a fészekalj – örvendezett.
Amikor azonban a vörösbegy fészkéhez érkezett, meghökkent.
– Itt valami nincs rendben! Ez a tojás nem egészen olyan, mint a többi – nézett körül fürkészve.

[…]

Az erdő közben tovább folytatta megszokott őszi életét. A tájra sűrű köd ereszkedett s egyszerre csak az erdőn átbúgott egy messze hangzó, öblös hang. Eláfusz bőgött.
– Ó, be gyönyörűen tud bőgni! – érzékenyült el Lola, a szarvastehén.
– És milyen fenségesen félelmetes! – borzongott bele Ola, a társa, amint ott álldogáltak többedmagukkal a tisztás szélén.
Ekkor hirtelen robajjal szétcsapódtak az ágak, és a tehenek előtt ott állt teljes pompájában Eláfusz. Gyönyörű látvány volt! Koronás fejét magasra emelte, hatágú agancsszárai csillogtak, mint az esztergályozott és kifényezett mahagóni.
– Minden szarvasünő az enyém! Ki meri ezt elvitatni tőlem? – bőgött kihívóan Eláfusz.
A fiatal bikák nem is merték, s amint egyikük megjelent a tisztás szélén, Eláfusz a szügyébe vágott fejjel tolta előre hatalmas agancsát.
– Hordd el magad, kölyök, amíg jól megy sorod! – fenyegette meg. – Velem akarsz kikezdeni?!
Dehogy akart, dehogy akart! Mentette az irháját, ahogy tudta, de azért nagyon messzire nem futott el, csak éppen annyira, hogy kikerüljön Eláfusz látóköréből.
– Van itt valaki, aki meg mer verekedni velem? – bőgött tovább diadalmasan Eláfusz.
– De van ám! – hangzott fel a közelben a fenyegető bőgés.
A bokrok ismét szétnyíltak, és a tisztásra kilépett egy másik, éppolyan nagy és erős bika, mint Eláfusz.
– Na, gyere, te híres, mérjük össze az erőnket! – böffentett dühösen Eláfusz.
A két bika előreszegezett aganccsal egymásnak rontott.

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!