Az öregedés művészete abban áll, hogy ne azt nézzük, mit vesz el tőlünk az öregség, hanem arra tekintsünk, amit meghagy nekünk.

„Az öregség az ember életének legértékesebb része. Ugyanis ez áll a legközelebb az örökkévalósághoz”

(Jean Vanier)

Hányan visszasírják a hajdanvolt napokat, a régi szép időket! – Kérdezzél csak rájuk, kérdezz rá arra a „boldog” időszakra, hogy igazán szépek voltak-e azok a régi idők! Mire a ma múlttá lesz, nem fognak az akkoriak a máról, mai napjainkról is mint „boldog időkről” beszélni? Hitelesen tájékozódhatunk a mindenkori boldog időszakokról, ha bepillantunk az adott korba, belelapozunk az akkori újságokba, könyvekbe. Meglepődve tapasztaljuk majd, hogy nem mindenki számára volt egészen az… A boldogságról kialakított képünk szintén annyiféle, ahányan vagyunk. A régiek hagyták ránk azt a mondást is, hogy az idő mindent megszépít. Kedves Öreg Barátom, erről te se feledkezzél el!

[…]

Kedves Öreg Barátom!

Ha életed korábbi éveire visszatekintesz, láthatod vágyaidat – azóta már azok beteljesülését vagy éppen megvalósulatlanságát is –; amelyek testi erőd és földi vagyonod gyarapodását célozták. Őszinte önvizsgálattal fölfedezheted: sokszor gondoltak, Istennek az a feladata, hogy kívánságaidat teljesítse. Isten nem is fukarkodik ajándékaival, s ezekkel el is halmozna minket, ha alkalmasak lennénk azok befogadására. Mert ha nem vagyunk készek ajándékait az Ő akarata szerint használni, akkor nem teljesíti kívánságunkat, hiszen még önzőbbé válnánk.

Jézus azt tanácsolja, hogy amikor imádkozunk, ne szaporítsuk a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, a sok beszédükért nyernek meghallgatást (Mt 6,7). Mondja ezt azért, mert sokszor nem elég jól imádkozunk, nem elég kitartóan, vagy éppenséggel imádság helyett fölöslegesen és üresen fecsegünk. Jézus nemcsak a legszentebb imádságra tanított meg minket, hanem saját példáján keresztül is adott útmutatást, bátorítást. Ő így imádkozott áldozatvállalásának csúcspontján: Atyám! Ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd. (Lk 22,42) S amikor az elhagyatottság érzése vette körül, akkor imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. (Zsid 5,7)