A Győri Egyházmegyei Levéltár sorozatán belül Apor Vilmos (1892-1945) győri püspök életét feltáró forráskiadvány-sorozat első kötetét tartja kezében az olvasó.

A korban közkedvelt naplóírásnak köszönhetően személyes, belső gondolataiba, lelki világában tekinthetünk bele. Apor Vilmos naplóinak első kötete az 1910-es évekbe kalauzol el bennünket. Családjáról, tanulmányairól, gyulai kápláni éveiről, valamint kórházvonaton eltöltött időszakáról szólna naplói. Széleskörű társadalmi kapcsolatai révén az erdélyi nemesi családok életébe, mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. Szemünk elé tárul naplóiból egy fiatal, jezsuita neveltetésben részesülő, egyház törvényeihez ragaszkodó, a társadalmi, szociális kérdés felé nyitott és fogékony fiatal pap gondolatvilága. Tetteit mindig az egyház tanítása, a hívek megsegítése és az emberek tisztelete vezeti. Az I. világháború szörnyűségei, a katonák szenvedései, megpróbáltatásai, a frontvonalak mozgása, a katonai sikerek és kudarcok, valamint az 1910-es évek politikai problémái, feladatai mind-mind foglalkoztatják, ezekről elolvashatjuk véleményét.

Forráskiadványunk a kritikai szövegközlés mellett a naplókban szereplő személyekről rövid életrajzot, a felmerülő földrajzi helyekről pontos meghatározást, a fogalmakról, idegen szerkezetekről pontos fordítást és magyarázatot ad.

1915. október 30.

Almásy Dénes Solymosi pusztáján mondtam a szentmisét. Sajnos nagyon rossz idő volt, szüntelen esett az eső, pedig különben nagyon kedves kirándulás lett volna. Mise után a tiszttartó lakásán nagy reggeli volt, inkább ebéd, mint reggeli. Érdekes élet lehet ilyen elszigetelt majorban. A tiszttartónak nagyon szép kúriaszerű lakása van, a tiszttartóné bőbeszédű, jóságos matróna, ő a helyzet ura, a nagyságos asszony nagyobb szerepet visz ottan, mint városban a kegyelmes asszony.

Hazajövet itt találtam Széchényi Antalt, aki sok vadat hozott magával a vörös kereszt kórház számára, no de a plébános asztalára is hozott 5 fácánt, aminek mi egoisták lévén nagyon örültünk.

[…]

1916. szeptember 21.

Ma jöttem vissza Kilitiről, ahol pár napot töltöttem Gizi nővéremmel, aki végre szabadságot kapott, és óhajtott látni engem. Vadásztam is ottan szokásom ellenére, és egy fácánt meg egy nyulat lőttem. Hazajövet először megálltam Pozsonyban, ahol felkerestem P. Mansuet ferencrendi gvardiánt, aki mint Sándi bácsi elvált feleségének gyóntatója, nagy befolyással van rá és reménylem sikerülni fog kissé tompítani ezentúl az ellentéteket; Pesten is megálltam, felkerestem Mikes Árminnét és Haller Györgynét, kik sok érdekest mondtak el a menekülésükről. Mivel vonatom, melyre számítottam, nem indult, megháltam Halleréknál, s ma jöttem haza. – Azóta csak egyre jönnek a székely szekerek a menekülők ezreit hozva.

[…]

1917. március 21.

Moson

Tehát tényleg vége a szép kórházvonat-életnek. igazán fájt nekem búcsúzkodni a kedves vonattól, a jó emberektől, akikkel oly annyira összenőttem ezen a 2 hónap alatt. – Először utaztam életemben mozdony vonta katona-gyorsvonattal; egyedül egy 1. osztályú szakaszban, ilyen is kevés halandóval esik meg a mai háborús világban, de ennek dacára annyi késéssel érkeztem Pestre, hogy a Brucki gyorsvonatot lekéstem, és csak éjjel érkezhettem Mosonba. Sándi bácsi már Edlachban van. A két fiú szorgalmasan járogat az iskolába. Kellemes, nyugodalmas életet élhetek itten, amíg be nem vonulok Gyulára.