Már a cím jelezni akarja, hogy az alábbi gondolatsor nem kötődik valamelyik tudományosnak tekinthető műfajhoz. A társadalomról szól, de nem szociológia; a szimbólumokról szól, de nem ikonográfia; a történelembe tekint, anélkül, hogy a történelemtudomány szabályait követné.

Csupán arról van szó, hogy egy ember, aki 1923-ban született és 2013-ban még élő, tehát átélt egy tudományosan is elfogadott történelmi periódust, ami kezdődött az első világháború után, és úgy tűnik, most zárul le egy sajátos gazdasági válsággal – ez az ember maga tapasztalatai és egy életen át végzett tudományos vizsgálódásai alapján néhány gondolatot akar megfogalmazni erről az időről. Ezeknek a gondolatoknak lényege, tehát úgyis mondhatom, célja nem más, mint magyarázatot találni arra a mindenkitől megtapasztalható tényre, hogy Európa mára megtagadta, feladta, sőt az élet perifériájára kívánja szorítani a létezését kialakító, magatartását, erkölcsi alapjait megformáló, történelmi hagyományait meghatározó, a sajátos európai kultúrát kibontakoztató, s mindezeknek gyökeret adó kereszténységét.