A vértanúk korának letűntével a keresztény radikalizmus újabb formája öltött testet a pusztába visszavonuló remetékben, szerzetesekben. Életmódjuk biztosítékot nyújtott rá, hogy az imádságban és önmegtagadásban szerzett tapasztalatuk mások számára is támaszul szolgálhat. Ezért keresték fel őket azok, akik tanítványaikul akartak szegődni, vagy egyszerűen olyanok, akik a világi életben nem találtak eléggé szilárd fogódzópontot lelki életük fejlesztéséhez. Nem hosszú fejtegetéseket, kifinomult magyarázatokat vártak tőlük, hanem egy frappáns mondatot, „igét”, amely egyetlen, könnyen megjegyezhető gondolatba sűrítette a remete spirituális tapasztalatát.

A szent öregek könyve arról tanúskodik, milyen szerteágazó azoknak a szavaknak és eseményeknek az összessége, amelyek annyira felkeltették a figyelmet, hogy végül is „megragadtak” az egyház emlékezetében. A fontos az, hogy mennyire érintett meg valakit ezek által Isten, s ennek folytán alkalmassá váltak-e rá, hogy másokat is megragadjanak.

214. Efrém (2.)

Egy másik alkalommal az egyik szent látomásban látta, hogy az Isten parancsára egy csapat angyal szállt le a mennyből, kezében egy tekerccsel, vagyis egy kívülről és belülről teleírt könyvvel, s így szóltak egymáshoz: „Kicsoda méltó, hogy rá bízzuk?” Egyesek azt mondták: „Emez”, mások meg „Amaz”. Majd azt válaszolták? „Valóban szentek ezek és igazak, mégsem kaphatja meg más, mint Efrém.” És az öreg látta, hogy Efrémnek adták a tekercset, amikor pedig reggel felkelt, úgy hallotta, mintha forrás fakadna Efrém szájából, s megtudta, hogy a Szentlélektől ered, ami Efrém ajkáról elhangzik.

[…]

Az idegen elkezdett beszélni az Írásról, szellemi meg mennyei dolgokról. Poimén abba azonban elfordította arcát, és nem adott választ. Amikor az észrevette, hogy nem beszél vele, szomorúan eltávozott, és azt mondta a testvértnek, aki elhozta őt: „Hiába tettem meg ezt az egész utat. Hiszen az öreghez jöttem, és íme, ő még csak beszélni sem akar velem.”

Erre a testvér bement Poimén abbához, és így szólt hozzá: „Abba, miattad jött el ez a híres ember, akit hazájában oly nagy tisztelet övez. Miért nem beszéltél vele?”

Az öreg azt válaszolta: „Ő a fennköltek közé tartozik, és a mennyeiekről beszél, én azonban alantas vagyok, és földiekről beszélek. Ha a lékek szenvedélyeiről beszélt volna nekem, válaszoltam volna neki. Ő azonban szellemi dolgokról beszélt, én pedig nem értek ehhez.”