Marx, Freud, Dosztojevszkij, Nietzsche és Wagner kortársaként Teréz, ez a fiatal kármelita nővér ugyanazokkal a végső nagy kérdésekkel viaskodik, amelyekre korának gondolkodói, írói, művészei is keresték a választ. Mire való a szabadságunk? Miért van szenvedés és halál? Félnünk kell-e az odaáttól, és egyáltalán van-e jövőnk? Hogyan szeressünk? Végül a leggyötrőbb kérdés: És ha Isten nem is létezik…?

Teréz felelete megtévesztően egyszerűnek tűnik: aki nem szeret, nem is ért. Ez a fiatal lány élete igazságát kereste, s rátalált az irgalmas Atya arcára. „Van-e olyan igazsága az evangéliumi üzenetnek ‒ teszi föl a kérdést II. János Pál pápa egyik Lisieux-ben mondott beszédében ‒, amely alapvetőbb és egyetemesebb, mint ez: Isten az Atyánk, mi pedig gyermekei vagyunk?”

Ez ilyen egyszerű? Igen. De nem kis bátorság kell ahhoz, hogy el is fogadjuk, mert a következményei gyökeresen átalakítják az életünket. Az igazság szabaddá tesz ‒ mondja Jézus. Terézt is az igazság tette szabaddá. Milyen igazság? Annak igazsága, hogy Isten szereti az embert. Megélt tapasztalat lett számára Isten ingyenes, újjáteremtő szeretete. Ezért meri odaadni magát teljesen és fenntartás nélkül ennek az irgalmas Szeretetnek. Tudja, kinek hitt...

A lelki gyermekség kis útja az igazság és a bátorság útja. Ha ezen haladunk ‒ futva, görnyedezve, botorkálva, mindegy ‒, Isten igazi arcával találkozhatunk. Az újjáteremtő irgalom szelíd fényével, amely éppen törékenységünk és bizalmunk hívó szavára ragyog fel válaszul. 

„Nem bántam meg, hogy átadtam magam a Szeretetnek.” Ez Teréz végső vallomása.

Szent Teréz 1873. január 2-án Alenconban (Franciaország-Normandia) született. 15 évesen lépett a Lisieux-i kármelita zárdába. 1890-ben tett fogadalmat. Alázatos, evangéliumi egyszerűségű és Istenben bízó szerzetes volt. Szavával és példájával ezekre az erényekre tanította az újoncokat is. A lelkek üdvéért és az Egyház terjedéséért ajánlva fel életét 1897. szeptember 30-án halt meg.

XI. Piusz pápa 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatta, majd ugyanazon év december 14-én a missziók védőszentjévé nyilvánította. II. János Pál pápa pedig 1997. október 19-én egyháztanító címmel tisztelte meg. Október 1-én van az ünnepe.

Azt hiszem, hogy a gonosz lélek külsőleg hatalmat kapott felettem, de lelkemhez vagy szellememhez nem tudott közel férkőzni, legfeljebb annyiban, hogy igen nagy félelmet sugallt bizonyos dolgokkal, például azokkal az igen egyszerű gyógyszerekkel szemben, melyeket azután hiába akartak nekem beadni. De ha a jó Isten meg is engedte a gonosz léleknek, hogy közel férkőzzék hozzám, küldött számomra látható angyalokat is… Marie mindig az ágyam mellett volt, egy édesanya gyöngédségével gondozott és vigasztalt, soha nem lehetett rajta a legkisebb bosszúságot sem észrevenni, pedig sokat bajlódott velem, mert nem tűrtem, hogy elmenjen mellőlem. Azonban mégis asztalhoz kellett ülnie Papával, én meg egész távolléte alatt szüntelenül hívtam.

[…]

Megindultságomnak nem volt külső jele: miután megcsókoltam drága családom minden tagját, az én páratlan Atyám elé térdeltem, áldását kérve; erre ő maga is letérdelt és sírva áldott meg… Amint az aggastyán még élete tavaszában lévő gyermekét az Úrnak ajándékozza: ez olyan látvány volt, amely bizonyára mosolyra fakasztotta az angyalokat… Pár pillanattal később becsukódtak mögöttem a szent hajlék kapui s itt azoknak a drága nővéreknek a csókja várt, akik anyáim voltak s akik ezentúl példaképeim lesznek…