A nyugati kultúra alapját képező Biblia a 20. század folyamán széles tömegek előtt vált ismeretlenné. Pedig a Könyvek Könyvének ismerete nem vallásfüggő, nem az istenhithez kapcsolódik, hanem mint műveltségünk bázisa: kritériuma a kultúrának. A történelmi és társadalmi tévutak következtében a jelképeket értők köre ma egyre szűkül, bár furcsa paradoxonként minden érthetetlenség ellenére lépten-nyomon szembesülünk a jelképekkel.

A mögöttünk hagyott század drasztikus bizonyítékát adta annak, hogy a meg nem értett szimbólumok hogyan válhatnak ideológiai pusztítás eszközévé. Az indiai svasztika a történelem legiszonyatosabb jelképévé vált a horogkereszt alakjában, s törvényt kellett hoznunk az egyik legősibb szent jelkép, a csillag ellen, mert azt egy embertelen hatalom kisajátította.

Dávid Katalin művészettörténész könyve egyfajta ébresztő: a végső feledés előtti utolsó figyelmeztetés, hiszen a képi beszéd elvesztésével nemcsak a középkori templom ábrázolásait nézzük majd értetlenül, hanem az elszennyeződött patakot is. Nemcsak az országúti kereszt pléhkrisztusa veszíti el jelentését, hanem az út melletti, életét vesztett fa is.

A könyv törzsanyaga alfabetikus sorrendben foglalja össze az egyes jelképeket, hármas tagolásban: a jelkép ószövetségi jelentései, a jelkép újszövetségi jelentései, a jelkép jelentkezése a korai kereszténységben.

Az egyes címszavakon belül tipográfiailag kiemelten szerepelnek az adott jelkép különböző jelentései. Ezeket a könyv végén külön mutató összegzi, visszautalva a szimbólumokra, amelyekben a jelentés előfordul. Ez azért célszerű, mert a könyv használója sok esetben egy jelentést keres és nem a jelképet.

A kézikönyv a katolikus Biblia szerint dolgozza fel a jelképeket, mert az egész kiegészül az Ószövetség ún. deuterokanonikus könyveivel, melyek szintén számos jelképet hordoznak.