Szent Pietrelcinai Pio atya (1887–1968) a huszadik század és talán minden idők egyik legnagyobb és legkülönösebb szentje. Már gyermekkorától túláradtak körülötte a rendkívüli események: látomások, lélekbelátások, csodás gyógyulások, ördögi zaklatások, bilokációk, nem beszélve az ötven éven keresztül, haláláig viselt stigmákról. Pio atyát 2008-ban exhumálták, és azóta zarándokok milliói láthatják a San Giovanni Rotondó-i Szent Pio-bazilika kriptájában elhelyezett kristálykoporsóban.

Don Gabriele Amorth, Róma egykori ördögűzője, lelki gyermeke volt Pio atyának huszonhat éven keresztül. Ez a könyve a nagy szent rövid élettörténetét állítja elénk, bőven utalva személyes találkozásaikra, saját vagy a kortársak emlékeire, levelezéseire, nem mellőzve azokat a fájdalmas és szégyenteljes üldöztetéseket sem, amelyeket Pio atyának el kellett szenvednie bizonyos sötét erők részéről.

„A templomban a szentmise utáni hálaadó imádságom közben egyszerre úgy éreztem, tüzes lándzsa sebzi meg a szívemet, de olyan eleven lobogással, hogy azt hittem menten meghalok. Nem találok szavakat, amelyekkel érzékeltetetni tudnám annak a lángnak az erejét; képtelen vagyok kifejezni magam. El tudja hinni? Lelkem – e vigasztalások áldozata – elnémul. Úgy éreztem, valami láthatatlan erő tűzbe merít. Istenem, micsoda tűz! … Ha csak egy másodperccel, csak egy pillanattal tovább tart, a lelkem elhagyta volna testemet… Jézushoz szállt volna”

Olyan volt, mintha egy mennyei alak egy hosszú, igen kiélesített hegyű vaslemezzel, folytonos szúrásokkal átdöfné a szívét. Attól a perctől az atya mindig érezte ezt a nyílt és vérző sebet, mely nem hegedt be többé.

[…]

Pio atya életének utolsó napjaiban abban az elégtételben volt részem, hogy hallottam VI. Pál szavait, amelyekkel formálisan elismerte imacsoportjait. Az atya életének többi örvendetes évfordulóját lelki gyermekei töltötték meg élettel, az ellene kirobbant igazságtalan viharok ellenére is.  1960. augusztus 10-én egy másik igen várakozásteljes alkalom volt: Pio atya papi aranymiséje. Az új nagytemplomot körülbelül 7.000 hívő töltötte meg, három püspök, illetve a tartomány és a község legmagasabb autoritásai asszisztáltak a szentmiséjén; este még egy vidám fáklyásmenet is felvonult.

Végre egy illő ünnep. Gratuláló üzenetek érkeztek államférfiak, bíborosok, püspökök részéről. Közöttük egy üdvözlő levél Milánó püspökétől, a későbbi VI. Páltól.