Szent István király

Szerző: Varga Mátyás & Schmal Róza

Kategória: Gyermek
ISBN szám: 978-963-92265-9-9
Kiadó: Bencés Kiadó
Kiadás éve: 2006
Oldalszám: 32
Méret: 130x130 mm
Kötés: puhafedeles

855 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

E könyv – a kiadó reményei szerint – sok örömet szerez majd azoknak a kisebb gyerekeknek, akik csak képeket nézegetve ismerik meg első királyunk életét, de azok is kedvüket lelhetik benne, akik már el tudják olvasni a képekhez tartozó rövid szövegeket is. Az olvasni tudó nagyobb gyerekek és a felnőttek pedig egy összefüggő életrajzot találnak majd a könyv végén.

Az országban ekkor még csak kevesen követik Jézus tanítását, a többség az ősi pogány hithez ragaszkodik. Mivel Géza fejedelem testvére, Koppány mereven elzárkózik a kereszténység elől, Géza a hatalmat fiának, az ifjú Istvánnak szeretné átadni. Prágából hívja el Adalbert püspököt, hogy István mestere legyen. Adalbert oktatja, neveli a fiatal Istvánt, majd pedig ő áldja meg a bajor Gizella hercegnővel kötött házasságát is.
Géza fejedelem halála után István már a hitben jártas, a nyugati keresztény világhoz sok szállal kötödő uralkodóként kerül hatalomra. Az ország azonban nem egységes: a magyar törzsek közül sokan még ragaszkodnak a pogánysághoz. Istvánnak harcba kell szálnia ezek legerőteljesebb képviselőjével, Koppánnyal, akit a Veszprém melletti csatában legyőz.
Az ország szépen növekszik, de István még mindig talán legfontosabb feladatának érzi, hogy a kereszténységet megkedveltesse az emberekkel, a magyarokat pedig a környező népekkel. Ebben látja az ország függetlenségének biztosítékát.

 

Mit vettek még, akik ezt vették?

Bethlenfalvy Gábor: A keresztény Európa szentjei

Bethlenfalvy Gábor

A keresztény Európa szentjei

5700 Ft

Bethlenfalvy Gábor: Magyar Szentek élete

Bethlenfalvy Gábor

Magyar Szentek élete

5700 Ft

A kosár tartalma

Belépés           Regisztráció

Cimkék

Hitébresztő Blog

Az Oltáriszentségről mesélek nektek (április 17. 12:38)

A béke imakönyve (április 10. 9:18)

Gondolatok a bérmálásról (április 3. 16:10)

Fény a sírboltból (március 6. 9:35)

Isten anyai és atyai arca (február 28. 14:01)

további bejegyzések...

Aktuális ajánlataink

Marosfalvi Antal: Könyvjelző

Marosfalvi Antal

Könyvjelző
Boldog Özséb

50 Ft

Boldog Charles de Foucauld: Isten a szeretet

Boldog Charles de Foucauld

Isten a szeretet

950 Ft