Guido Kreppold könyve arra keresi a választ, hogyan válik az embert időszakonként megpróbáló életkrízis életet megtermékenyítő fordulóponttá. Mert a válság nem feltétlenül szerencsétlenség, sok ember életében inkább új, gyümölcsöző irányultság kezdetévé lett. A terapeuta vagy lelkivezető szerepe ebben az, hogy új, megváltó tapasztalathoz segítse hozzá az embert. Azon múlik, hogy egy válság javunkra válik-e, hogy teljes mélységében szembenézünk-e egy adott helyzettel, vagy egyszerűen átadjuk magunkat a vak végzetnek.

Előfordulhat, hogy míg a valóságban tekintélyes hivatalt töltünk be, álmunkban a tékozló fiúhoz hasonlóan disznóólban fetrengünk. Nem kell rögtön kitalálni az álom értelmét, inkább engedjük át magunkat történéseinek, amelyekben lelki folyamatok öltenek testet.
Ily módon közelebb jutunk érzéseinkhez, s velük együtt lelkünk mélyéhez is. Ha nem akarjuk hosszú távon ámítani magunkat, hanem valóban életünk teljes igazságát kívánjuk felfedezni, törekednünk kell álmaink megértésére. Közben nem viselkedhetünk kívülállóként, távoli szemlélőként. A lényegre irányuló figyelemre van szükség és készségre, hogy az ember engedje megkérdőjelezni énképét. Ha álmainkban korántsem tetszetős dolgok – erőszak és szexjelenetek – fordulnak elő, valljuk be alázatosan, hogy ez is mi vagyunk. Másrészt a képek azt jelzik, hogy e téren még sok kihasználatlan energia és lehetőség. Figyeljünk a lélek alkotóerejére, mely új ösztönzéseket, ötleteket ad és új utakat tár fel, s általában az Evangéliumból ismert szimbólumokban mutatkozik meg: terhességről, újszülöttekről, harsogó zöldről, növekvő vetésről vagy vízben ficánkoló halakról szóló álmokban. A tudatalattiból érkező tanács – amennyiben megértjük – abban különbözik a kívülről, ismerősöktől és barátoktól kapott tanácstól, hogy tényleg hozzánk szól, s van erőnk a megvalósítására.