Jézus terében

Szerző: Benoît Standaert

Kategória: Teológia
ISBN szám: 978-963-314-008-6
Kiadó: Bencés Kiadó
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 408
Méret: 168x225 mm
Kötés: puhafedeles

4270 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

Egy nem mindennapi Jézus-könyvet vehet kézbe az olvasó: a szerző – napjaink krisztológiájában szokatlan módon – úgy mutatja be Jézust, mint az Istennel és az emberekkel való érintkezés környezetét, eleven közegét, erőterét.

Az ismert szentírástudós szerint az elemző olvasás, az elmélyült reflexió és az ima egységében valósul meg a keresztény antropológia és teológia közös tapasztalata: a végtelen nyitottság. Ez teszi lehetővé az ember találkozását önmaga rejtett valóságával éppúgy, mint másokkal, köztük a más vallásúakkal és a nem hívőkkel.

A könyv első része az Újszövetség Jézus-képét, a második a feltámadás húsvéti eseményét, a harmadik a kereszténység és a nagy világvallások (a judaizmus, az iszlám és a buddhizmus) párbeszédének néhány alapvető kérdését járja körül.

Akik feladták és távoztak, metsző világossággal érzékeltetik, hogy Jézus kitartó követése nem lehetséges akkor, ha pusztán szokványos jóérzésünkre, merőben emberi nagylelkűségünkre, saját erőnkre hagyatkozunk. „Embernek ez lehetetlen – tanítja Jézus –, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges” (Mk 10,27). Boldog, aki nem botránkozik meg Jézusban (vö. Lk 7,23). És boldog, aki az utcanőkhöz és a nyilvános bűnösökhöz hasonlóan teljes bizalommal fogadja be az üzenetet (vö. Mt 21,31-32).

Látjuk tehát, hogy Jézust olyan erőtér veszi körül, melyben a minden képzeletet felülmúló, transzcendens valóság sugározza felénk végtelen szabadságát és határtalan jóságát. A Jézus szavaiban megszólaló igény nem csak több nagylelkűséget követel a tanítványoktól. Ellenkezőleg, azt kívánja tőlük, hogy mondjanak le a teljesítménykényszerről, az erkölcsi tökéletesség igyekezetéről is. Márpedig ezt a lefegyverző alapállást az emberek többsége – alkalmasint mindenki – riasztóan fenyegetőnek érzi.

[…]

Mint vándorprófétának mindenekelőtt az lehetett a fő célja, hogy a népet megtérésre hívja, és annak befogadására buzdítsa, amit „Isten egészen közeli országának” nevezett. A Tizenkettő egybegyűjtése és misszióba küldése után arra utal, hogy Jézus konkrét elképzeléseket forgatott a fejében: Izrael tizenkét törzsét kellett megszólítaniuk Isten nevében. A küldetés egyetemessé tágítása – alkalmasint világvallás alapítása – nem állt közvetlenül szándékában. Mindenesetre azzal, hogy befogadta a vámosokat, a szamaritánusokat, a pogány századost vagy a szír-föníciai asszonyt, a szavaktól függetlenül is olyan légkört teremtett, amely nyitottságával ösztönözést adott tanítványainak, hogy ugyanígy tegyenek, és az Örömhír hirdetését ők is kiterjesszék a szamaritánusokra és a pogányokra. Egyébiránt pedig Jézus, bár mindenekelőtt népével törődött, csak rendkívül ritkán adta tanújelét annak az elkeseredett nacionalizmusnak, amelyet vallásos buzgalomtól fűtve oly sok kortársa tartott követendőnek.

[…]

A feltámadás liturgikus megünneplése minden eddigi megfontolásunkat egybefoglalja és összegzi. Miközben a természet kimeríthetetlen jelképekben szól hozzánk, a húsvéti liturgiában elénk tárul az egész emberi világ, mely a béke és a boldogság legmélyebb vágyát hordozza magában. „Minden róla beszél”: a víz, a kenyér és a bor, a hamu, az olaj, a föld gyümölcsei, az éjszaka és a hajnal, a kiszáradt keresztfa és az élet fája. Keleten a nagypéntek liturgiában a kis virágszálat kap, aki a kereszt előtt hódol: az elöregedett fatörzsből az új élet virága sarjad. Lényegét tekintve a liturgia is ünnep, mégpedig a szó hangsúlyos jelentésében, ahogy a tékozló fiú apja is értette, amikor ezt mondta: „vigadnunk és örülnünk kellett, mert ez a testvéred halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült” (Lk 15,32)

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

 

Mit vettek még, akik ezt vették?