Kategória: Imakönyv, imafüzet
Kiadó: Szent Maximilian Lap- és Könyvkiadó
Oldalszám: 32
Méret: 105x148 mm
Kötés: puhafedeles
350 Ft
A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!
Fernando Martini Lisszabonban született, 1195-ben. Nemesi családból származott, de még inkább kitűnt vallásosságával és erényes életével.
Bár származása és tehetsége révén fényes jövő várt volna rá a világban –tudóspályát és hírnevet is képzelt magának -, elgondolt célját egyházi szolgálatban vélte megtalálni. Tizenöt évesen belépett az Ágoston-rendiek kolostorába. Szülővárosában nem tudta elérni az óhajtott visszavonultságot – amely szükséges lett volna alapos felkészüléséhez -, ezért kérte áthelyezését Coimbrába. Elmélyülő munkássága közben itt ismerkedett meg Assisi Ferenc követőivel. Életük azonnal megragadta.
Amikor az első ferences vértanúk holttestét Marokkóból a városba hozták, mélyen megrendülve elhatározta, hogy ő is Istenért adja életét. Huszonöt éves volt Fernando (Nándor), rendi nevén Antonio, amikor a vértanúság iránti vágytól hajtva Afrikába érkezik. Alighogy eljutottak a pogányok közé, Antal testvér súlyos betegségbe esett. Miután hónapokig fel sem tudott kelni, felépülése után – látva, hogy Isten más utat jelölt ki számára – hazaindult. Hajójukat azonban a vihar Szicília partjaira sodorta. Ott értesült arról, hogy Ferenc káptalanra hívta össze követőit. Ő is nekivágott a hosszú és fárasztó útnak.
Amint a szent rendalapítót megismerte Assisiben, egyénisége és erényes élete annyira megragadta, hogy mindig mellette szeretett volna maradni, a szent azonban egy remeteségbe küldte, hogy ott tanulmányait befejezze. Forliban azután fölvette a papi rendet. A házfőnök megkérte, hogy ő tartson szentbeszédet az újonnan felszentelteknek. A kegyelem olyan ékesszólóvá tette, hogy általános bámulatot keltett. Ferenc ezért kinevezte egész Itália igehirdetőjévé.
Prédikációs útja során más országokat is bejárt. Nem csupán Padovában sereglettek hozzá az emberek, hanem mindenütt, Itália határain túl is csodálatos eredménnyel hirdette Isten igéjét. Nem hiányoztak életéből a csodás események sem.
Képein sokszor ábrázolják úgy, amint a kis Jézust tartja karjain. Bár még fiatal volt, mindössze harminchat éves, érezte, hogy az Úr által rábízott aratást elvégezte. Ahol oly sok lelket irányított Istenhez, Padova mellett, visszavonultságban készült a halálra. Látomásban megjelent neki Jézus. Antal szíve kitárult: Ura várja őt, hogy áldozatos élete örök jutalma legyen.
1231. június 13-án hunyt el. IX. Gergely pápa már a következő évben a szentek sorába iktatta. Halála után három évtizeddel szép templomot emeltek tiszteletére, földi maradványait oda vitték át.
Szent Antal kereste és meg is találta hivatását. Kérésére Isten megmutatta neki és kibontakoztatta előtte feladatkörét. Mi is keresők vagyunk; elsősorban életünk értelmét és célját keressük. Szent Antal közbenjárására sokszor csodás módon megvilágosodik számunkra minden.
Ünnepe: június 13.
- Szent Antal élete
- Szent Antal kis rózsafüzére
- Szent Antal rózsafüzére
- Litánia Szent Antal tiszteletére
- Felajánló ima Szent Antalhoz
- Imádság a bűn elkerülésére
- Imádság bizonyos szükségben
- Beteg imája Szent Antalhoz
- Hálaadás a kapott kegyelemért
- Kilenced Szent Antal tiszteletére
A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!