Margit IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci hercegnő gyermekeként látta meg a napvilágot. 1242-ben, a dalmáciai Klissza városában. Viharos esztendőket élt meg akkor hazánk. 1241-ben a Mongol Birodalom söpört végig a keresztény Európa országain. Béla király megkísérelte a Sajó folyónál feltartóztatni a tatár sereget, de súlyos vereséget szenvedett. A szülők végső szükségükben a még meg nem született gyermeket Istennek ajánlották. A tatár seregek távozása után Béla és Mária nem vonakodtak fogadalmukat teljesíteni: amikor Margit három éves lett, átadták a domonkos nővéreknek Veszprémben.

A domonkosok telítve voltak az első buzgalom frissességével: a prédikáló testvérek az igét hirdették, tanítottak, koldultak, az eretnekekkel vitatkoztak, a női kolostorok a belső misztikus jámborság őrhelyei voltak.

Szűz Mária bensőséges szeretete, nagy odaadás a szenvedő Megváltó iránt, és a megalkuvás nélküli vezeklő szellem voltak ennek a lelkiségnek a jellegzetes vonásai. Az önfeláldozó szeretettevékenység a betegek gondozásában nyilvánult meg. Ebben a szellemben nőtt fel Margit, és szívből sajátjává tette.

Szülei felajánlását tudatosan elfogadta, és kétszer is megerősítette a saját akaratából. Atyja kétszer is felkereste a kolostorban házassági ajánlattal. Biztosította, hogy a házassághoz szükséges felmentést Róma biztosan megadja majd. Nem hagyta magát politikai érdekből férjhez adni, de az utolsó nagy Árpád-házi uralkodó terveivel és erőfeszítéseivel szoros kapcsolatban maradt. Ebben a kapcsolatban és közös felelősségben látta létének igazi értelmét. Ez az elhivatottság olyan vezeklőéletre ösztönözte, amit a mai kor embere már képtelen megérteni.

Egykor Istennek szentelték, ő ezt felnőtt fejjel elfogadta, megerősítette ezt a feláldozást. Amint Isten elfogadta Krisztus áldozatát az emberiség megváltása érdekében, úgy remélte, hogy elfogadja őt is magyar hazájának megtérése, felemelkedése érdekében.

Margit életszabálya egyszerűen hangzik: „Istent minden fölött szeretni, és felebarátunkat, mint önmagunkat. Sohasem lenni tekintettel önző énünkre. Embertársunkat soha meg nem vetni vagy elítélni.” Huszonnyolc éves korában halt meg, 1270. január 18-án, a vezekléstől és a szeretettől felemésztve. 1943-ban avatta szentté XII. Piusz pápa.

• Szent Margit élete
• XII. Piusz határozatából
• Elmélkedés
• Litánia
• Fohászok Szent Margithoz
• Versek Szent Margitról
• Himnuszok Szent Margithoz