Négy ájtatos imádság. Az angyal beszéde Szűz Mária kiválóságáról

Szerző: Svéd Szent Brigitta

Kategória: Lelkiség
ISBN szám: 978-963-53508-1-0
Kiadó: JEL Könyvkiadó
Kiadás éve: 2024
Oldalszám: 156
Méret: 110x180 mm
Kötés: puhafedeles, kartonált

2400 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

NÉGY ÁJTATOS IMÁDSÁG
Mivel Szent Brigitta állhatatosan Isten elé járult és kérte, adja meg neki, hogy elfogadhatóan tudjon imádkozni, történt az egyik napon, hogy imádság közben csodálatos módon, lélekben elragadtatásba esett. És ekkor Istentől néhány nagyon szép imádságot kapott Krisztus életéről, szenvedéséről és dicsőségéről, és ugyanígy a Boldogságos Szűz Mária életéről és szenvedéseiről is, melyeket annyira meg tudott jegyezni, hogy naponta nagy áhítattal el tudta imádkozni. Később imádsága közben megjelent neki a Boldogságos Szűz Mária, és mondta: „Ezeket az imádságokat én érdemeltem ki, ezért, ha áhítattal elimádkozod, az én Fiam vigasztalással látogat meg téged.”

AZ ANGYAL BESZÉDE (Sermo Angelicus)
A hagyomány szerint Szent Brigittának angyal diktálta a 21 szöveget. Az egész üdvtörténetet elmondja, a teremtéstől Szűz Mária mennybevételéig.

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!