Az ember, amíg él, remél. Vagy úgy is mondhatnánk: addig él, amíg remél. Egyszerűen így vagyunk összerakva, megteremtve. Mindig valami szebb, jobb felé vágyakozunk, mindig a boldogabb jövőben reménykedünk. A keresztény ember reménye Isten – iránta való – szeretetéből táplálkozik. Lelkünk – Istenbe vetett – „biztos horgonya”, amely megvéd és megtart, bármekkora vihar tomboljon is épp körülöttünk. Feltéve, ha valódi hittel és bizalommal, tökéletesen rá tudunk hagyatkozni az Ő akaratára.

Adventi időben még inkább ajánljuk hát életünket legfőbb Reményünk oltalmába, és erősítsük magunkban annak tudatát, hogy Nélküle nem sokra megyünk, de Vele együtt mindent elérhetünk!

„Mit félsz? Az a bíró, akinek el kellene téged ítélnie, Jézus Krisztus, aki azért halt meg a keresztfán, hogy ne kelljen téged elítélnie.”

Villanovai Szent Tamás