„Szentéletű Szerafim (1754-1833) önként, szabadon mindent elveszített; lemondott a szülői házról, lemondott rokonairól és az utódokról, lemondott a szülőföldről, mindent elhagyott, kivéve Istent és az imádságot; üres kézzel lépett a monostorba.Ott egészen alévetette magát a szerezetesi fegyelemnek; figyelmesen és alázatosan fogadta Istentől mindazt, amit az Úr küldött neki, és az emberektől is elfogadta a vállaira helyezett terheket. erővel győzte le saját akaratát, az emberek révén pedig végleg átadta magát Isten akaratának; erdőbe vonult, remeteségbe, hogy semmi el ne vonhassa őt Istentől, semmi ne szolgálhasson neki hamis támaszul, csak a kegyelem erősítse erőtlenségét, csak az Isten iránti hűség legyen a támasza.” (Anthony Bloom)

Szerafin bátyuska tisztelete a XX. században átlépte a felekezeti határokat: ő a legismertebb, legtiszteltebb orosz szent a nyugati egyházban.