Aquinói Szent Tamás, a lelki mester

Szerző: Jean-Pierre Torrell O.P.

Kategória: Lelkiség
ISBN szám: 978-963-27645-1-1
Kiadó: Osiris Kiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 607
Méret: 144x202 mm
Kötés: keménytáblás

5980 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

Azok, akik Szent Tamást csak hallomásból ismerik, meglepődhetnek azon, hogy lelki mesterként tekintünk rá. A Summa Theologiae szerzője inkább kiváló gondolkodóként, mintsem misztikusként vált ismertté. Talán még nagyobb meglepetést okozunk, mégis ki kell mondanunk: ez a hírneve bizonyos mértékig csalóka. Ő, akit szemlátomást csak a filozófiája révén ismerünk, ugyanakkor és elsősorban teológus; a Szentírás kommentátora, az egyházatyák figyelmes hallgatója, olyasvalaki, aki saját tanításának lelkipásztori és spirituális következményeire is gondot fordít.

Aquinói Tamás teológiáját, amely Szent János evangélista és az egyházatyák vonalába illeszkedik, egyértelműen kontemplatív irányultság jellemzi, és lelkiségében éppen olyan mély, mint tudományosságában. Sőt azt hiszem, még azt is elmondhatjuk, hogy tanítása sokkal inkább nevezhető "lelkinek", mintsem szigorúan tudományosnak. Éppen intellektuális, filozófiai és teológiai állásfoglalásainak világossága indít el olyan azonnali lelki folyamatokat, amelyek csak a legelragadottabb misztikusoknál fordulnak elő. Minderről maga Tamás is tanúságot tesz élete végén, amikor a szavak "szalmáját" elhagyja a végső valóság "magvaiért". Példája azt is megmutatja, hogy teológiája bármiféle kiegészítés nélkül is jámborságra vezet. Ehhez csak arra van szükség, hogy elvárásait a legvégsőkig teljesítsük.

 

Mit vettek még, akik ezt vették?