Keresztény egység

Szerző: Kránitz Mihály

Kategória: Hitvédelem
ISBN szám: 978-963-27785-1-8
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 192
Méret: 170x240 mm
Kötés: puhafedeles

2400 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

Miért szükséges egy jegyzet a keresztény egységtörekvésről? Nem lehetne ezt az alapvető egyháztan (ecclesiologia fundamentalis) keretében megemlíteni? Ezek a kérdések is felmerülnek egy önálló, ökumenikus témájú kötet elkészítésénél.
Tudvalevő, hogy az egyház egységének kérdése legalább oly régi, mint maga a kereszténység. Jézus tanítványai is sokszínűek voltak, az első keresztény közösségek egymástól eltérő jegyeket hordoztak, és nem beszélve a szakadásokról, melyek darabokra szaggatták Krisztus varratlan köntösét, az egyházat. Így mára "szétszakítva és az egyház" Kelet-Nyugat vonatkozásában ezer, Nyugat belső hasadása nyomán pedig ötszáz éve. Bár korábban is voltak eltérések, helyek, tanítások, illetékességek kérdésében, de az egység védelme tekintetében nagyobb volt az összetartás. Az emberi tényezőt sem szabad szem elől téveszteni, amikor egyházakról beszélünk, de legfőképp a Szentlélek működésére és jelenlétére kell figyelnünk, hogy előmozdítsuk az egység helyreállítását.

Külföldön hatalmas irodalma van az ökumenikus tevékenységnek. Magyar nyelvterületen kissé le vagyunk maradva a már elért eredmények feldolgozásában, és még ami természetes lenne, vagyis egymás egyházainak történeti ismerete, abban is hiányosságokkal kell küzdenünk. A jelen összeállítás egyszerre akar összefoglaló és ösztönző lenni a keresztény/keresztyén egységgel foglalkozók számára, de az érdeklődőknek is szeretne használható ismereteket nyújtani ahhoz, hogy eligazodjanak a felekezetek sokaságában.

Úgy, mint másban, a keresztény egység területén sincs új a nap alatt. Az ökumenének van történelme, melyet szükséges lenne egyre többeknek megismerni és van a tanításban való fejlődése, mely magával hozza és igényli az egyes egyházak teológiájában való jártasságot. Ennek a két igénynek is szeretne eleget tenni az új kötet. Ezért most egy könyvben találhatjuk meg a már korábban publikált, de kevesek által fellelhető eredményeket, történéseket, hogy egyetlen gyűjteményben legyen megtalálható, ami összefügg a keresztény egység témájával.

A jelen összeállítás igazi célja azonban nem kevesebb, mint Krisztus utolsó vacsorai szándékának előmozdítása: "Legyenek mindnyájan egy!" (János-evangélium 17,21)

Kránitz Mihály egyetemi tanár

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

 

A kosár tartalma

Belépés           Regisztráció

Cimkék

Aktuális ajánlataink

Kis Szent Teréz: Versek és imák

Kis Szent Teréz

Versek és imák

3400 Ft

Fulvia Degl'Innocenti & Manuela Leporesi: Az első betlehem

Fulvia Degl'Innocenti & Manuela Leporesi

Az első betlehem

2500 Ft

Simon András: Könyvjelző

Simon András

Könyvjelző
SA-0500

350 Ft