Üdvözlés

Az egyetlen élőlény, amely üdvözlési formákat ismer, az ember. Először, még az őskorban az üdvözlés egy kiáltás lehetett, egyfajta egymás felismerésére használt morgás; azután jött a békés szándék kinyilvánítása, amelyet olyan kifejezésekkel követtek, melyekkel boldogságot, bőséget, jó egészséget kívántak. Ezek voltak tehát a kölcsönös tisztelet első megnyilvánulásai. Az üdvözlés az első lépés, mellyel kapcsolatba léphetünk azzal a személlyel, akivel találkozunk: ha kedvesen és szívélyesen üdvözlünk valakit, rögtön a jólneveltség és udvariasság benyomását fogjuk kelteni. Ennek ellenére, ma is vannak olyanok, akik nem hajlandóak előre köszönni, de vannak olyanok is, akik pedig nem hajlandóak viszonozni a köszönést: talán félénkségből, talán mert spórolnak a levegővel, talán… neveletlenségből.

Pedig a köszönéshez igazán nem kell sok.

[...]

Útmutatás a nem hívők számára

Megtörténhet velünk, hogy részt kell vennünk egy vallási szertartáson, annak ellenére, hogy nem vagyunk hívők. Ez lehet házasságkötés, temetés, keresztelő vagy egy másik felekezet vallásos eseménye.

Bármelyik esetről is legyen szó, tartsuk tiszteletben annak a hitét, aki minket meghívott, ezt pedig legjobban néhány viselkedési szabály megtartásával érhetjük el:

1. Ne lógjunk el a szertartásról, illetve ne menjünk el csak a hecc kedvéért.
2. Érkezzünk meg időben.
3. Alkalomhoz illően öltözzünk fel.
4. Viselkedjünk az adott vallás előírásai szerint, például fedjük el az arcunk; vegyük le a cipőnk, mossuk meg a lábunk…
5. Ne zavarjuk meg a szertartást.  Ne beszélgessünk, és ha el kívánunk menni, tegyük meg csöndben.
6. Legalább a külsőségeiben vegyünk részt a szertartáson: álljunk fel, amikor a többiek is felállnak, üljünk le, amikor leülnek, és így tovább.