Három ember sorsát kísérhetjük nyomon, valamikor az 1950-es évek Magyarországán. A vegyészmérnök, a szerzetespap és a szobrászművész egy nehéz pillanatban találkozik egymással, s ebben a találkozásban egyszerű, hétköznapi módon fénylik fel a legnagyszerűbb, ami a regény címével, a megtört kenyérrel fejezhető ki.

A három ember életútjában a szerző különböző magatartásmódokat ábrázol, amelyekben a szakrális és a profán ütközik, majd valamiképpen egymásra talál.
Elmer István tiltakozna a szakrális és a profán megkülönböztetésén, mert azt vallja – ha az úgynevezett keresztény civilizáció eltévedt is ebben –, hogy a vallás, a törvény és a mindennapi élet elválaszthatatlanul egybefonódik. Az ettől való eltérés konfliktusokba sodor és sebeket ejt.

Három megrendült férfi az élet látszólagos mélypontján, mégis az élet magasában – erről szól a fordulatos, érzelmekkel és tűnődésekkel átszőtt regény.