Az én novellám


Szerkesztő: Jávor Béla

Kategória: Szépirodalom
ISBN szám: 978-963-27779-9-3
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 388
Méret: 140x210 mm
Kötés: puhafedeles

2950 Ft

Ebből a termékből jelenleg nincs készletünk!

2004 augusztus első hetében a Gemenci-erdőben ültem egy dunaparti vadászház teraszán. Egyedül voltam, hiszen még nem kezdődött el a vadászszezon. Ekkor jutott eszembe ennek a kötetnek az ötlete: megkeresem közelebbi-távolabbi barátaimat, ismerőseimet, hogy válasszák ki kedvenc novellájukat, és írják le néhány mondatban, miért éppen ezt választották.

„Madarat tolláról, embert barátjáról” – szól a régi mondás, mely igaz. Ám embert nem csak barátjáról, de kedves novellájáról is meg lehet ismerni. Természetesen ez a választás a lehetetlenre irányul, hiszen nincs egyetlen novella, legfeljebb novellák vannak, melyekből egyet kiemelünk valamiért, de a másik három-négy ugyanannyit ér. Kisvártatva elkezdtek érkezni a válaszok. Jó játéknak tűnt az egész, hiszen nem lehet eldönteni, melyik a magyar vagy a világirodalom legjobb novellája, még akkor sem, ha ebben a kérdésben olyan közismert személyek szavaznak, mint e könyvben.

(A szerkesztő)