Örök életre születtünk

Válogatott rádiójegyzetek

Örök életre születtünk

Szerző: Seregély István

Kategória: Lelkiség
ISBN szám: 978-963-27772-0-7
Kiadó: Szent István Társulat
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 298
Méret: 140x200 mm
Kötés: puhafedeles

2800 Ft

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!

Seregély István, nyugalmazott egri érsek mintegy tizenhét éven keresztül, heti rendszerességgel szólt rádiós jegyzeteiben egyházmegyéje lakosságához. Gondolatai elsősorban azért találtak könnyen utat az emberi szívekhez, mert a széles látókörű egyházi vezető és a Krisztus evangéliumát hirdető lelkipásztor egyszerre mutatkozott meg bennük.

Három-négy perces elmélkedéseit olvasva VI. Pál pápa híres mondása juthat eszünkbe: „A mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is.”

Seregély István örök élet felé tekintő írásait jól összegzik Keresztes Szent János – a kötetben is idézett – misztikus szépségű sorai: „Láttam a folyót, melyen mindenkinek át kell kelni, hogy Isten országába jusson. A folyó neve »Szenvedés«. Láttam a hajót, mely mindenkit átvisz a folyón. A hajó neve »Szeretet«.”

„Gondolataim mögött egy hosszú papi, püspöki szolgálat során megőrzött és vallott krisztusi, hívő meggyőződés áll. Egész életemben, Isten adta hitem fényénél ragaszkodtam Jézus Krisztus evangéliumához. Tapasztalatból tudom, hogy erre életet lehet építeni, amely meg nem bánttá teszi a visszatekintést és szilárddá a bizalmat az örök jövő iránt. Írásaimban már a nyugdíjas évek örökkévalóságra irányuló gondolatvilága érezhető. Az emlékeimben megmaradt és idézett szentek és jeles emberek gondolatai időtálló nyomot hagytak életem során. Bízom benne, hogy olvasóimnak is javára válnak, s így kötetem szerény alkotó eleme lehet a sürgetett keresztény megújulásnak.”

Seregély István

A megrendeléshez kérjük jelentkezzen be, vagy regisztráljon!