A kalács vagy a foszlós fehér kenyér valaha a jólét és a gazdagság jele volt – ma azt sem tudjuk, hogyan kerüljük a kenyeret, vagy hogyan válasszuk a teljes kiőrlésűt, a barnát és a félbarnát, egyszóval, a tartalmas, komoly kenyeret.

Pál is ilyesmiről beszél, de a lélek és a hit világában, amikor azt írja a korintusiaknak, hogy előszőr gyerekeknek való táplálékot adott nekik (1Kor 3,2), majd mire megérett rá a közösség, már felnőttnek szánt étellel táplálta a lelküket.

A zsoltárok imádkozása ilyen súlyos, alaposan megrágni való, már-már csak felnőtteknek adható lelki ennivaló.

Aki a zsoltárokat a kezébe veszi, bizonyára már maga is úton van. Kezdi megismerni saját mélységeit, és felfedezni azt a különös visszhangot is, amelyet Isten jelenléte kelt bensejében.

Donatella Scaiola biblikus talán éppen erre a belső utazásra gondolt, amikor Úti zsoltároskönyvnek keresztelte művét. A zsoltárok szövegét rövid, lényegre törő bevezetéssel látta el, hogy aki meg akarja emészteni ezeket az ősi imákat, táplálékot kapjon, az úton kitarthasson, és olykor megérezze a célba érkezés örömét.